Átadták a felújított Madách-kastélyt Alsósztregován
2013. január 31. 11:02 MTI
Átadták szerdán a szlovákiai Alsósztregován (Dolná Strehová) a teljesen felújított Madách-kastélyt, Madách Imre szülőházát, ahol Az ember tragédiáját is írta. Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhelyet három év alatt újították fel - részben az Európai Unió támogatásával - mintegy másfél millió euróból egy magyar-szlovák határon átívelő együttműködési projekt keretében.
Korábban
Az ünnepélyes átadón Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, valamint Jana Motycková, a szlovák kulturális tárca művészeti szekciójának főigazgatója bemutatta és méltatta a projektet, valamint hangsúlyozta a példamutató együttműködést a két fél között.
Vígh Annamária kiemelte: ahhoz, hogy a kastély újjászülethessen, hosszú évek kitartó munkája vezetett, de a legnagyobb kihívások csak az átadást követően várják a projekt résztvevőit. "Madách Imre fizikai és szellemi hagyatéka méltó megjelenési helyet kapott, de még meg kell újulnia a kiállításnak is" - emelte ki. Hozzátette: meg kell mutatni a világnak, hogy érdemes ide eljönni. Jana Motycková rámutatott: a kastély közös felújítása annak bizonyítéka, hogy a művészet nem elválasztja, hanem összeköti a két országot és a két nemzetet.
Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója további terveikről elmondta: az ünnepélyes átadást a kastély műszaki átadása követi, erre mintegy két hónap áll rendelkezésükre. Terveik szerint 3-4 hónapon belül a kastélyban elhelyezik a már megvásárolt műtárgyakat és korabeli bútorokat, ezt követően az emlékhely már látogatható lesz. A hivatalos megnyitót Jarábik Gabriella szerint várhatóan októberben, a Madách életét és munkásságát bemutató átfogó kiállítás elkészülte után tarthatják meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap