Orwell és Bulgakov művei magyar szamizdatban
2013. január 14. 10:57 MTI
George Orwell angol és Mihail Bulgakov orosz író művei magyar fordításának történetéről, a késő Kádár-korszak kiadáspolitikájáról írók és műfordítók beszélgetnek a Remekművek a szamizdatban címmel kedden induló négy részes irodalmi sorozatban, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
Korábban
Orwellnek és Bulgakovnak azokat a jelentős műveit helyezték az irodalmi előadások középpontjába, amelyeket a Kádár-korszakban ugyan lefordítottak, de politikai okokból csak közvetlenül a rendszerváltás előtt vagy után jelentek meg. A szamizdat (az illegális kiadás és terjesztés) természetéből adódóan azonban különböző módokon, de mégis eljutottak az olvasókhoz - mondta el Virág Bognár Ágota, a könyvtár munkatársa.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló sorozat első előadásán, kedden a Kádár-korszak könyvkiadásáról Bart István író, műfordító és Takács Ferenc kritikus, irodalomtörténész, egyetemi docens beszélget. Szó lesz többek között a cenzúráról és arról, hogy a kiadás jogának állami monopóliuma milyen szerepet töltött be az illegális kiadványok megjelenésében.
A hónap végén szintén Bart István és Takács Ferenc tart előadást Orwell 1984 című kötetének magyar nyelvű kiadástörténetéről. Magyarországon már a 60-as évektől elérhetőek voltak az 1984 és az Állatfarm című kötetek gépiratos fordításai, amelyeket kezdetben nem műfordítók, hanem lelkes amatőrök készítettek. Szíjgyártó László fordítása 1984-től szamizdatban terjedt, az első magyar nyelvű kiadást 1986-ban jelentette meg az újvidéki Forum Kiadó, Magyarországon pedig elsőként 1989-ben adta ki az Európa Könyvkiadó.
Február 5-én Bulgakov Kutyaszív című regényéről lesz szó Hetényi Zsuzsa műfordító és Spiró György író közreműködésével. A regény magyar nyelvű fordítását a kaposvári Csiky Gergely Színház 1986-ban rendelte meg, azonban a darab bemutatását nem engedélyezték. Ugyanebben az évben a Katalizátor Iroda Könyvkiadó gondozásában a fordító nevének feltüntetése nélkül adták ki először a könyvet.
A Kutyaszívben a szerző Preobrazsenszkij professzor hajmeresztő kísérletein keresztül figyelmeztet arra a veszélyre, amit az 1917-ben kezdődő kommunizmus építése jelentett. "A szerző művében - Orwellhez hasonlóan - a diktatúrának minden válfaját elítéli, legyen az fehér, vörös, vagy akár barna" - magyarázta Virág Bognár Ágota.
Február 26-án, a sorozat utolsó előadásán Betlen János és Tóth László fordítók beszélgetnek Orwell Hódolat Katalóniának című művéről. Orwell újságíróként érkezett Spanyolországba és vett részt a polgárháborúban, ahol súlyosan megsérült. A polgárháború eseményei kiábrándították Orwellt a kommunizmus eszméiből. Magyarországon a rendszerváltás küszöbén, 1986-ban jelent meg először a Hódolat Katalóniának - összegezte a programot a könyvtár munkatársa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap