Térkép mutatja London bombázásának helyszíneit
2012. december 10. 09:36
Az Egyesült Királyság Nemzeti Levéltára megdöbbentő interaktív térképet állított össze, amely pontosan részletezi a Londonra a Luftwaffe által a második világháborúban ledobott bombák helyét és időpontját.
Korábban
A Bomb Sight nevű projekt 1940. október 7. és 1941. június 6. között a brit fővárost ért bombatalálatok pontos helyszíneit és időpontját jelöli azon az internetes térképen, amelyet a brit Nemzeti Levéltár állított össze az Imperial War Museum és a BBC archívumának felhasználásával.
1940. szeptember 7. Az első éjszaka
A Portsmouth-i Egyetem geográfusa, Kate Jones által kidolgozott, egy éven át tartó térképészeti projekt eredményeképp egy térképen piros gömbökkel illusztrálták az egyes bombák becsapódási helyét. A térkép London nagy részét lefedi, a nyugati Eghamtól a keleti Dartfordig, illetve az északi Potters Bartól a déli Caterhamig.
1940. október 7 és 14-e között
„Ha megnézzük ezeket a térképeket és a bombák szétszóródását a fővárosban, egyből megértjük a német Blitz szót, amely villámot jelent. Nehéz elhinni, hogy London képes volt túlélni a támadást” – mondta Jones. A német Luftwaffe bombázása következtében 20 ezer civil vesztette életét, több mint egymillió otthon semmisült meg, miután Londonnak 57 egymást követő éjszakai bombatámadást kellett átvészelnie.
1940 októberétől 1941 júniusáig
A szakemberek egy okostelefonra való alkalmazáson is gondolkoznak, hogy az emberek Londonban sétálva pillanatok alatt megtudhassák, hány bomba esett az adott utcára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap