Saját kikötőit vette blokád alá Lincoln
2012. november 21. 13:21 MTI
Eladásra kínálják az észak-amerikai polgárháború "hivatalos" kezdetének dokumentumát, azt az iratot, amelyben Abraham Lincoln elnök elrendelte a konföderáció kikötőinek blokádját. A "kikiáltási" ár 900 ezer dollár. Lincoln kormányában néhányan ellenezték a lépést, mert az gyakorlatilag úgy tekinthető, hogy Észak elismeri a konföderációt (a déliek államszövetségét) szuverén államnak, elvégre nincs olyan ország, amely saját kikötőit venné blokád alá.
Korábban
Ez a dokumentum az Egyesült Államok történelmének egyik legfontosabb irata. 1861. április 19-én kelt, egy héttel azután, hogy eldördültek a szemben álló északiak és déliek első lövései a dél-karolinai Sumter erődnél, ám a polgárháború után az Egyesült Államok legfelső bírósága a blokád elrendelését nyilvánította a belháború hivatalos kezdetének.
"Bátor lépés volt, és nagyon kockázatos. Lincoln tudta, hogy a kikötők elzárása háborús cselekedet" - mondja Nathan Raab, a dokumentum értékesítését végző philadelphiai Raab Gyűjtemény alelnöke. Lincoln kormányában néhányan ellenezték a lépést, mert az gyakorlatilag úgy tekinthető, hogy Észak elismeri a konföderációt (a déliek államszövetségét) szuverén államnak, elvégre nincs olyan ország, amely saját kikötőit venné blokád alá. Lincolnt azonban jobban érdekelte a győzelem, mint a jogi definíciók - tette hozzá Raab.
Az észak-amerikai polgárháború "startdokumentuma"
Az irat magántulajdonban van - birtokosa továbbra is névtelenségbe burkolódzik -, de nemrégiben több múzeumban is megtekinthető volt. Az egy lapból álló dokumentum arról szól, hogy Lincoln felhatalmazza külügyminiszterét arra, lásson el az Egyesült Államok pecsétjével egy proklamációt, amely elrendeli Dél-Karolina, Georgia, Alabama, Florida, Mississippi, Louisiana és Texas államok kikötőinek elzárását a külvilágtól.
Az északiak sikeresen fenntartották a tengeri blokádot 1861 és 1865 között, és nagyrészt megakadályozták, hogy a déliek fegyvert, lőszert importálhassanak és gyapotot exportálhassanak. A blokád fenntartása nem kis feladat volt, mivel 5600 kilométer hosszúságú partszakaszt kellett felügyelni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap