Leégett az aleppói Nagymecset
2012. október 19. 11:29
Leégett egy 12. századi, az Ommajádok által épített mecset Aleppóban. Bashar el-Asszad szíriai elnök elrendelte a történelmi épület újjáépítését, mivel attól fél, hogy a muzulmán hívők haragja ellene fordul.
Korábban
Az Ommajád-mecset (Nagymecset) és a mellette levő fedett piac (souk vagy souq) egy két hete kirobbant harc következtében kiütött tűz során égett le. A piac és a mecset történelmi jelentőségű, mindkét épület Aleppó óvárosának része, s az UNESCO világörökségi listájának szereplője.
A kormánycsapatok hónapokkal ezelőtt fészkelték be magukat a 12. században felhúzott mecset falai közé, ahonnan a lázadók megpróbálták kiűzni őket. Az aktivisták és a kormányhoz húzó erők most egymásra mutogatnak a mecset területén kiütött tűz miatt.
A lázadók azzal vádolják a kormányerőket, hogy megszentségtelenítették a templomot, graffitiket firkáltak a falaira és alkoholt ittak az épületben, ami tovább feszítheti a húrt a vallási csoportok között; a felkelők nagy része ugyanis szunnita muzulmán, míg a rezsim tagjai az alavita (síita) kisebbséghez tartozik.
Az ENSZ szakosított szervezetének közlése szerint a Szíria területén fellelhető hat világörökségi helyszín közül ötöt ért eddig komoly kár, vagy pusztult el teljesen. Fosztogatók törtek be a keresztes hadjáratok korából fennmaradt Crac des Chevaliers-be, de az ókori Palmüra romjait is lerombolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap