Ókori ciszternát tártak fel Jeruzsálemben
2012. szeptember 10. 15:32 MTI
Ókori ciszternát tártak fel Jeruzsálemben az Izraeli Örökségvédelmi Hatóság szakemberei, akik szerint a víztárolót a Templom-hegyre érkező zarándokok használhatták - olvasható a Discovery News hírei között.
Korábban
A régészek szerint a 250 köbméter víz befogadására alkalmas ciszterna az első templom korából származik, amelyet az Ószövetség szerint Salamon király építtetett az i.e. X. században. I.e. 586-ban pusztították el az első templomot, amikor a zsidókat babiloni fogságba hurcolták.
Az ókori létesítményre az archeológusok a második templom korából származó nagykapacitású szennyvízcsatorna feltárása során bukkantak. A szakemberek meggyőződése szerint a létesítmény egyaránt szolgálta Jeruzsálem lakosait, ahogy szerepet játszott a vallásgyakorlásban is, innen biztosították a Templomhegyre érkező zarándokok vízszükségleteit.
Eli Sukron, az Izraeli Örökségvédelmi Hatóság régésze szerint a ciszterna rávilágít, hogy milyen fejlett volt az ókori Jeruzsálem vízellátási rendszere. "Immár teljesen egyértelmű, hogy az első templom korában a város vízellátását nem kizárólag a Gihon-forrás biztosította, hanem szerepet játszottak benne a víztárolók is" - hangsúlyozta Eli Sukron.
A második templomot i.e. 516-ban építették, i. sz. 70-ben rombolták le a rómaiak. A Kidron völgyében fakadó Gihon forrás vizét az ókorban kiépült alagút révén vezették városba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.