Egy szinte teljesen ép ókori hajót találtak egy francia kikötőben
2012. szeptember 6. 13:30
Francia régészek római kori hajóroncsra bukkantak a dél-franciaországi város, Antibes kikötőjének feltárása során. A 15 méter hosszú hajót az oldalára fordulva, 1,6 méterrel a tengerszint alatt találták meg az Inrap kutatóintézet szakemberei.
Korábban
A maradványok között megtalálták a hajógerincet és számos deszka is előkerült, amit több ezer – ólommal „megtámogatott” – faszeg tartott meg. A roncs eredetileg egy közepes méretű, (20-22 méter hosszú, 6-7 méter széles, körülbelül 3 méter magas) kereskedelmi célokra használt vitorlás volt, s jórészt fenyőfából készült. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit szállított.
A ión törzsekhez tartozó, így az athéniakkal közelebbi rokonságban álló phókisziak (más néven phókaiaiak) Kisázsia partjairól, a mai Törökország területéről érkeztek a mai Marseille területére. Massalia alapításával a görögök hozták létre az első igazi várost a mai Franciaország területén, amelyet akkoriban a kelta gallok lakták.
Antibes városát az időszámításunk előtti ötödik vagy negyedik században alapították a marseille-i görög telepesek és ők adták neki az Antipolis nevet. Antipolis jelentősége vitathatatlan, mivel a tengerparti város kötötte össze Marseille-t az itáliai partokkal. A Saint-Roch-i öbölhöz hasonlóan a városnak természetes kikötője volt. Prosperálását a görögök idején és római korban is annak köszönhette, hogy a kikötőben intenzív tengeri kereskedelem folyt, de komoly bevételre tett szert a halsózásból és a garum nevű halszósz előállításából is.
Az Institut national de recherche archéologique préventive (Inrap, Előzetes Régészeti Kutatások Intézete) régészei jelenleg egy ötezer négyzetméteres területen végeznek feltárást az i.e. 3. század és az i.sz. 6. század közötti rétegeken. Eddig több tízezer tárgyat sikerült felszínre hozni, aminek köszönhetően a szakemberek még pontosabb képet kaphattak az ókori tengerészek mindennapjairól illetve a kereskedelmi hajózás természetéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.