Jelképesen eltemetik Mikes Kelement
2012. augusztus 24. 17:16
A székelyföldi Zágonban szombaton eltemetik azt a földet, amelyet a Mikes Kelemen hamvait is őrző rodostói közös sírról hoztak a falu küldöttei.
Korábban
A zágoni Mikes-kertben azon a helyen hantolják el a törökországi Rodostóról tavaly hozott földet, ahol feltételezhetően Mikes Kelemen szülőháza állt - írja a Krónika című erdélyi napilap. Kiss József, a község polgármestere és Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor tavaly októberben a Rákóczi-szabadságharc befejezésének a 300., Mikes Kelemen halálának a 250. évfordulója alkalmából vett részt a magyarországi Rodostó Alapítvány által szervezett törökországi emlékúton.
Ekkor hoztak egy maroknyi földet magukkal arról a rodostói közös sírról, amelyben a Törökországba száműzött II. Rákóczi Ferenc fejedelem követői, köztük egykori íródeákja, Mikes Kelemen is nyugszik. A földet Mikes Kelemen nevével feliratozott kis tölgyfakoporsóban temetik el szombaton délelőtt Zágonban. Kis József a Krónikának elmondta, azért vártak mostanig, mert nem szerették volna, hogy a júniusi önkormányzati választásokon valaki politikai tőkéjének kovácsolására használja az eseményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.