Variációk Fidel Castro likvidálására
2012. július 31. 12:18 Venkovits Balázs
2011 végén Hugo Chávez szavai bejárták a világsajtót. A venezuelai elnök azt sejtette, hogy a több baloldali latin-amerikai politikus szervezetében is kimutatott rákos megbetegedések mögött az Egyesült Államok állhat. A kijelentést kevesen vették komolyan, az amerikaiak visszataszítónak nevezték a vádakat, azonban a hír kapcsán sokaknak eszébe juthattak olyan korábbi amerikai akciók, tervezett merényletek, amelyek például az 1960-as években Fidel Castro ellen irányultak. A kubai vezér hatalmának megdöntése érdekében született tervek mellett olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek egyenesen Castro meggyilkolására irányultak. Mielőtt azonban egyenlőségjelet tennénk az ilyen jellegű akciók és az USA latin-amerikai politikája közé, érdemes röviden áttekintenünk az USA külpolitikai elveinek kialakulását és fejlődését, hogy jobban megérthessük a jelzett időszak eseményeit.
Korábban
Az amerikai külpolitika megértéshez vissza kell nyúlnunk egészen az első amerikai elnök, George Washington által 1796-ban elmondottakhoz. Egyfajta útmutatásként az elnök a hosszú távú szövetségek veszélyeire hívta fel a figyelmet, különösen Európával kapcsolatban, politikai téren. Már ekkor alapvető különbséget tett az Ó- és Újvilág érdekei között, azokat szembeállítva és szétválasztva egymástól. A beszédben meghatározott elv, az Európától való elszigetelődés, később is fontos szerepet játszott az USA külpolitikájában.
James Monroe elnök (John Quincy Adams külügyminiszter segítségével) 1823-ban fogalmazta meg a később róla elnevezett doktrínát. Ez a XIX. század egyik meghatározó külpolitikai alaptételévé vált, és bár értelmezése alapvető változásokon ment át az Egyesült Államok politika/katonai ereje, illetve a nemzetközi környezet függvényében, később is sarkalatos szerepet játszott az ország céljainak meghatározásában. Ebből kifolyólag nagyban befolyásolta az Egyesült Államok latin-amerikai országokkal, köztük Kubával való kapcsolatát.
A Monroe-doktrína a keleti és nyugati félteke politikai szeparálását deklarálta, amit kinyilatkoztatásakor kevés európai állam vett valóban komolyan, noha hosszú távon kulcsfontosságú külpolitikai irányelvvé vált, hogy az Egyesült Államok a nyugati félteke eseményeire fókuszál és nem foglalkozik európai ügyekkel, az európai beavatkozást pedig nem nézi jó szemmel Latin-Amerikában, merthogy a térség egyre fontosabb szerepet kapott az USA külpolitikájában.
A Monroe-elv az európai „betolakodással”, befolyással szembeni félelemből született. Ezt több európai állam tervei, vagy vélt tervei táplálták, köztük a britek kereskedelmi ambíciói az Újvilágban, a spanyol birodalom esetleges visszaállítása, vagy egy francia beavatkozás Latin-Amerikában. A Monroe-elv kezdeti célja az volt, hogy az ilyen jellegű európai befolyást visszaszorítsa a nyugati féltekén. Azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megfogalmazott tételeket az Egyesült Államok nem tudta elfogadtatni az európai hatalmakkal: lásd például a francia beavatkozást Mexikóban és I. Miksa trónra ültetését az 1860-as években. Ugyanakkor a századfordulón, az USA hatalmának és befolyásának növekedésével a Monroe-doktrína és annak értelmezése már új kontextusba került, a középpontban kezdetben Kubával, Mexikóval és Közép-Amerika egyes országaival.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
Jelentős változás állt be a doktrína értelmezésében 1904-ben, amikor Theodore Roosevelt hosszútávon meghatározó kiegészítést tett a Monroe által megfogalmazott elvekhez. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok felelőssége, hogy közbelépjen amennyiben a nyugati féltekét veszély fenyegeti (európai hatalmak által) illetve beavatkozhat Latin Amerikában, amennyiben a dolgok „nem a megfelelő módon” zajlanak és szükséges egy „civilizált” hatalom intervenciója. A Monroe-elv eredeti célja, az európai befolyás korlátozása, itt kiegészül és alapot ad az amerikai beavatkozásra a nyugati féltekén, amely már egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok érdekterülete. Tehát míg az európaiaknak megtiltja a régióban történő intervenciót, az Egyesült Államok vezető szerepét határozza meg, alapot teremtve a többszöri, akár katonai akcióra a régióban (például Mexikóban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban).
Venkovits Balázs cikke a Múlt-kor magazin nyári számában
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![2. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/4.jpg)
2. világháború
- Inkább elsüllyesztették a francia hadihajókat a britek, nehogy a németek kezére jussanak
- Napkirálynak nevezték A kis herceg íróját, Antoine de Saint-Exupéry-t
- Még mindig vitatott kérdés, hogy ki a felelős a kassai bombázásért
- Gyermekkatonákat is harcra fogtak Okinava japán védői
- A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- A brit szimbólumok elpusztításával kezdődött a 13 lázadó gyarmat függetlenségi harca 09:05
- A poroszok modernebb fegyverzete győzedelmeskedett a königgrätzi csatában tegnap
- Inkább elsüllyesztették a francia hadihajókat a britek, nehogy a németek kezére jussanak tegnap
- Amikor még őstulok sétálgatott a Nagykörúton tegnap
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének tegnap
- Díjátadóvál zárták az Operaház Szláv szezonját tegnap
- A könyvtárak növekvő népszerűségére mutat rá az OSZK statisztikája tegnap
- Szerelmi csalódásai csak mélyítették Franz Kafka depresszióját tegnap