Nagy ókori kikötőt találtak Izraelben
2012. július 18. 10:23 MTI
Nagy ókori kikötő maradványait tárták fel Izrael északi részén, Akkóban - jelentette be kedden az Izraeli Régészeti Hatóság. Ez a görög időkből származó legnagyobb és legfontosabb kikötő. A feltételezések szerint a létesítményt i. e. 300-200 között hadikikötőként használták.
Korábban
Az ásatások során előkerültek az egykori mólókat alkotó nagy szikladarabok. Feltártak olyan nagy, megmunkált köveket is, amelyek egykor valamilyen épület falait alkothatták. A legérdekesebb leletek közé tartoznak az ötször nyolcméteres "burkolólapok", amelyeket két kőfal között fektettek le.
"Ez valószínűleg sólya lehetett, a hajók vízre engedéséhez vagy a partra vontatásához nélkülözhetetlen csúsztatópálya. Vélhetőleg hadihajók használhatták" - magyarázta Kobi Sarvit, az Izraeli Régészeti Hatóság búvárrégészeti részlegének igazgatója, hozzátéve, hogy további vizsgálatok szükségesek e feltételezés alátámasztásához.
A szakember szerint a leletek módszeres rombolásról tanúskodnak. Azt nem lehet tudni, hogy a pusztítást I. Ptolemaiosz Szótér vitte-e véghez i. e. 312-ben, vagy a makkabeusfelkelés során rombolták le i. e. 167-ben, esetleg más esemény vetett véget a kikötőnek.
A kövek mellett több ezer kerámiatöredéket találtak, köztük több tucat ép cserépedényt, valamint fémtárgyakat tártak fel. Az első vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy az edények egy része az égei-tengeri szigetekről, egyebek közt Rodoszról, Koszról származik, de találtak a Földközi-tenger partvidékéről érkezett portékát is.
I. Ptolemaiosz Szótér (i. e. 367 - i. e. 282.) makedón diadokhosz, az Egyiptomban uralkodó Ptolemaida-dinasztia alapítója és első királya i. e. 305-től haláláig. Júdás Makkabeus vezetésével felkelés tört ki (i. e. 167-142), és a maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a szír-görög megszállók felett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.