Újabb síremléket romboltak le az iszlamisták
2012. július 11. 09:49 MTI
Muszlim szélsőségesek két újabb mauzóleumot romboltak le Mali északi részén, Timbuktuban - közölte szerdán egy helyi történész, aki a térség kulturális örökségeivel foglalkozik.
Salem Ould Elhadj, a timkbuktui Ahmed Baba intézet kutatója elmondta, hogy a város két, szentként tisztelt tudósának sírját rombolták földig csákányokkal és lapátokkal. Úgy egy hete hét síremléket tettek tönkre a szélsőségesek a város 16 mauzóleumából.
A szóban forgó két síremléket a közel 700 éves, festői szépségű Djingareyber mecsethez tartozó sírkertben emelték. A templomot agyagból építették, és a mesebeli város egyik fő szimbóluma, amely a képeslapokról is gyakran visszaköszön.
A mecsetet és a sírokat egyaránt a világörökség részeként tartja számon az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO. Az Észak-Malit a múlt hónap óta ellenőrzése alatt tartó Anszár ed-Dín ("a hit védelmezői") nevű csoport azonban a nemzetközi jogot figyelmen kívül hagyva egyedül a Korán előírásait ismeri el. A szalafista tömörülés egyik szóvivője elmondta, hogy "isteni parancsra" rombolják le a 20 centiméternél magasabb sírokat, azok ugyanis arra indítják az embereket, hogy Isten helyett az elhunyt felé forduljanak imájukkal. Hozzátette: Timbuktu lakóinak tisztában kell lenniük a prioritásokkal, és nem szabad összekeverniük a szenteket Allahhal. Mint hangsúlyozta, bár a sírrombolások fájdalmasak, azok a helybéliek érdekeit szolgálják.
A korábban stabil demokráciaként működő Maliban márciusban hajtottak végre katonai puccsot, amelyet követően lázadók átvették az irányítást az északi országrész felett. Az Anszár ed-Dín júniusban Észak-Mali de facto irányítójának kiáltotta ki magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap