A bronzé a főszerep a Royal Academyben
2012. július 2. 14:18 MTI
Ötezer évet és három kontinenst felölelő bronzalkotásoknak szenteli idén ősszel megnyíló új kiállítását a londoni Royal Academy of Arts. A szeptembertől látogatható Bronz című tárlaton több mint 150 műtárgy kap helyet. A kiállítás ötezer év és három kontinens - Afrika, Ázsia és Európa - "bronztörténelmét" öleli fel.
Korábban
Láthatóak lesznek egyebek között a hellenisztikus korszakban uralkodó III. Szeuthész király bronzból öntött fejszobrai, amelyeket mindössze nyolc évvel ezelőtt fedeztek fel egy bulgáriai sírban.
A kiállítás különböző szekciókra oszlik: emberi alakok, állatok, csoportok, tárgyak, domborművek, istenek, fejek és mellszobrok. A korai művészek - Donatello, Cellini, De Vries - alkotásai mellett Pablo Picasso, Jasper Johns és mások munkáiban is gyönyörködhetnek majd a látogatók - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
A Dán Nemzeti Múzeum jóvoltából a látogatók a i.e. 14. századból való, bronzból és aranyból készült Trundholmi Napkocsit (Chariot of the Sun) is megnézhetik. Firenzéből Giovanni Francesco Rustici (1474-1554) Keresztelő Szent János prédikálása (Preaching of St John the Baptist) című bronz szoborcsoportját látja vendégül a tárlat, amelyen Louise Bourgeouis (1911-2010) híres pókjainak egyike is tiszteletét teszi.
A kiállítás bepillantást enged a bronzgyártás - máig alig változott - folyamatába. "Nincs olyan ember a világon, aki a tárlaton szereplő tárgyak mindegyikét látta már" - mondta a kiállítás kurátori feladatait ellátó David Ekserdjian, a Leicester Egyetem művészettörténet professzora.
A kiállítást szeptember 15-étől december 9-éig kereshetik fel az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.