Az etruszkok tündöklése és bukása
2012. június 13. 12:45
A Római Birodalom kialakulása előtt Itáliát egy fejlett civilizáció népesítette be, amelynek hatalmas kulturális befolyása volt a későbbi birodalom életére. Róma végül legyőzte a civilizációt, előidézve ezzel hanyatlását. Az eredetüket eddig homály fedi, s kevés forrás áll rendelkezésünkre az etruszkok történetének teljes megismeréséhez.
Korábban
Habár keveset tudunk erről az ókori népről, a mai Marsiliana olasz város közelében fekvő Banditella területe és Vulci etruszk városa némi reménnyel kecsegtet a tudósok számára az etruszkok megértéséhez vezető úton. Az első ásatásokat a területen 1908-ban Tommaso Corsini herceg kezdeményezte. A munka során több mint száz sírt tártak fel, s Marsiliana d’ Albegna tábláinak felfedezésével közelebb kerültek az ősi nép nyelvének megértéséhez.
A Maremma üdülőhelyet körülvevő földekre összpontosítva, a Marsiliana d’Albegna projekt – amely Olaszország egyik legnagyobb régészeti feltárását célozza – a napokban kezdi meg kilencedik régészeti szezonját. Fő célja, hogy hozzájáruljon a jelentős történelmi helyszín és lakóinak mielőbbi megértéséhez. A toszkánai Grosseto város melletti helyszín terepmunkájának irányítását a Toszkán Kulturális Örökség Főigazgatósága, a Sienai Egyetem Művészettörténeti és Régészeti Intézete és az Etruria Nova nevű nonprofit szervezet koordinálja.
A vaskor elején a Villanova-kultúra szerves része volt a hierarchiai, politikai és gazdasági szerkezetét tekintve alig ismert etruszk társadalom. Bár jelentős befolyással volt rá a görög kultúra, mégis sokban különbözött attól. Az etruszk civilizáció az arisztokráciának köszönhetően az i.e. 8. századtól kezdett kiemelkedni a többi nép közül. Nagy befolyással voltak rájuk a Földközi-tenger keleti medencéjének népei, akiktől a fémeket és a kerámiákat importálták.
Az i.e. 7. század végére a kialakuló városi központok dominálták a mezőgazdasági fejlesztéseiről és a kereskedelmi tevékenységéről elhíresült part menti területeket. A 6. századra érték el hatalmuk csúcsát, amikor is politikai szervezetük 12 városállamra terjedt ki és az etruszk befolyás a Pó völgyétől Campaniáig terjedt, felölelve ezzel az ókori Rómát is.
Tengerhajózási képességük csupán az i.e. 5-6. században fejlődött ki, amely hiányosságuk gyakran vereséget eredményezett, továbbá a stabilitás időszakai és az expanzió korszakainak változása is radikálisan megváltoztatta Etruriát és lakóit. A 400-as évek a gyarmatosítás időszaka volt. Először Szürakuza királya, Hieron győzte le a déli tengerparti városokat, majd észak felől érkezett a vész az etruszkokra.
Az i.e. 4. század elején gall törzsek foglalták el a Pó-völgyét, amely az észak-itáliai tirrén uralom végét jelezte. Ezt követően a rómaiak számos, korábban etruszk befolyás alatt álló várost hódítottak meg, ami már Etruria dominanciájának menthetetlen végét jelölte. Róma hódítása után az etruszkok római állampolgárságot kaptak, majd idővel feloldódtak a római társadalomban, kevés kulturális nyomot hagyva maguk mögött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap