Meggyőző bizonyíték a mexikói emberáldozásokra
2012. május 4. 08:55
Vér-, ín-, izom-, bőr- és hajszálmaradványok is voltak azokon a kétezer éves késeken, amiket mexikói régészek találtak a közép-amerikai ország egyik régészeti lelőhelyén. A kutatók szerint ez az első, perdöntő bizonyíték arra, hogy az éles tárgyakat emberáldozásra használták.
Korábban
A Mexikói Antropológiai és Történeti Nemzeti Intézet munkatársainak tájékoztatása szerint a felfedezés megerősíti azt a feltételezést, hogy a későbbi kultúrákból ismert éles obszidiánkéseket valóban használták az emberáldozatoknál. Mexikói kutatók ugyan már húsz évvel ezelőtt is találtak fosszilizált vérmaradványokat különböző kőkéseken, de az intézet munkatársainak a Puabla állam cantonai-i lelőhelyén talált 31 darab késen pásztázó elektronmikroszkóppal immáron emberi szöveteket sikerült azonosítaniuk.
Az éles használati tárgyak az Európában kevéssé ismert Cantona-kultúra termékei. Maga a kultúra a titokzatos városállam, Teotihuacan hanyatlása után kezdett virágozni, és több mint ezer évvel megelőzte a régió leghírhedtebb emberáldozó társadalmát, az aztékok felemelkedését.
A leleteket Luisa Mainou antropológus vizsgálta a mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem munkatársaival együtt. A vizsgálatok kiderítették, hogy az emberáldozást végző papok mély sebeket hagytak és az áldozatok egyes testrészeit levágták. Susan Gillespie, a Floridai Egyetem antropológusa úgy tudja: ez az első alkalom, hogy emberi szöveteket sikerült azonosítani obszidiánból készült késeken. „Ez egy igen meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy a késeket emberi hús vágására használták” – magyarázta a professzor.
A szerdán bejelentett felfedezés új megvilágításba helyezi a prehispán kultúrák emberáldozási szokásait. A Kolumbusz érkezése előtti civilizációk mélyen hittek abban, hogy az emberi vér létfontosságú a világegyetem egyensúlyának fenntartásában. A vizsgálatokból az is jól látszik, hogy minden egyes késnek megvolt a maga funkciója: egyiken ugyanis kizárólag vért, a másikon pedig csak szövetet találtak. Gillespie úgy gondolja, hogy az áldozásra használt késeket rituálisan elrakták, használat után pedig nem tisztították meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.