Feltárják a lützeni csata tömegsírját
2012. március 27. 10:12
Régészek megkezdték a németországi Lützennél talált tömegsír feltárását. Az emberi maradványok a harmincéves háború (1618-1648) idejére keltezhetők.
Korábban
„Úgy gondoljuk, hogy legalább 75 áldozat lehet eltemetve nagyon szorosan egymás mellett, több rétegben” – adott gyorsjelentést a felfedezésről Susanne Friederich régész.
A lützeni csata a harmincéves háború (1618-1648) egyik döntő csatája volt, amelyben a jobban felszerelt és lelkesebb svéd csapatok uralkodójuk elvesztésének ellenére legyőzték a Wallenstein vezette császári hadsereget. Lützen egyben a konfliktus egyik legvéresebb ütközete is volt, 6500 és 10 ezer közé teszik a csatában elhunytak számát. Gusztáv Adolf svéd király itt szerzett halálos sebet.
A sírt még tavaly nyáron találták meg; területe 42 négyzetméter, mélysége körülbelül egy méter. „Antropológiai módszerekkel fogjuk az áldozatok korát, sebesüléseit, elhalálozásuk okát és betegségeiket megállapítani” – mondta el Friedrich, hozzátéve, hogy hat szakértő dolgozik a tömegsír feltárásán. A régész szerint a halottakat ruha, fegyver és személyes holmi nélkül temették el. Remélik, hogy a katonák származási helyét is sikerül megállapítani; a történelmi feljegyzések szerint németek, finnek, svédek és skótok harcoltak Lützennél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.