Hadik Andrásra emlékeznek a Vajdaságban
2012. március 11. 12:39 MTI
Halálának 222. évfordulóján, március 12-én az Újvidék közelében lévő Futakon emlékeznek meg ünnepélyes keretek között az egykori legendás huszártábornokról, Hadik Andrásról.
Korábban
A futaki Jézus Szíve római katolikus templomban, Hadik András nyughelyénél Csáki Sörös Piroska nyugalmazott egyetemi tanár mond emlékbeszédet hétfőn délben, majd a futaki mezőgazdasági szakközépiskola magyar tagozatának két diákjának szavalata következik. Az ünnepség végén elhelyezik az emlékezés koszorúit és a kegyelet virágait.
A tavalyihoz hasonlóan az idei megemlékezés szervezői is az újvidéki magyar kultúra lovagjai - mondta el Kaszás Károly műsorfelelős. Hozzátette, hogy az idei ünnepségen várhatóan részt vesz Hadik Adrienn, az újvidéki Nikola Tesla iskola nyugalmazott matematikatanára, Hadik András leszármazottja.
Mivel a futaki magyar közösségnek egyelőre nincs egyesülete, önszerveződésükhöz a Hadik-megemlékezés is hozzájárulhat - hangsúlyozta Kaszás Károly.
Az 1710-ben született és 1790-ben elhunyt Hadik András a 18. század legsikeresebb magyar katonája. Legismertebb haditette Berlin megsarcolása volt 1757-ben, a hétéves háborúban (1756-63). A háború befejezése után a Délvidéken a csernovici és futaki uradalmat kapta királyi adományként, valamint grófi rangot is szerzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap