Gépkülönlegesség érkezett a Közlekedési Múzeumba
2012. március 1. 09:40 MTI
Egy 112 éves gőzlokomobil érkezett hétfőn a Közlekedési és Mezőgazdasági Múzeum Városligeti épületébe az intézmény márciusban nyíló, a Dualizmus technikatörténetét bemutató kiállítására.
Az 1900-ban készült gőzlokomobilt a múzeum budapesti tanulmánytárából szállították át a Városligeti épületbe. A gépmatuzsálemet hasonló korú társaival együtt március közepén nyíló Szabad a pálya című tárlaton mutatják majd be.
– A gőzlokomobil egy mikrobusz méretű, de külsőre egy gőzmozdonyhoz hasonlító szerkezet – mondta Domonkos Csaba, a múzeum kommunikációért felelős munkatársa. – Ez a közelgő kiállítás egyik legérdekesebb darabja, amely amellett, hogy 112 éves, három méter hosszú, három méter magas és csaknem két tonnát nyom – ismertette a szervező.
A Hoffher-Schrantz-Clayton-Shuttlerworth féle gőzlokomobil a 19. század mezőgazdaságát forradalmasító eszköze volt. A szerkezetet 1845-ben találta fel az angol Nathaniel Clayton hajóskapitány és Joseph Shuttleworth géptechnikus, akik 1857-től az Osztrák–Magyar Monarchia területén is forgalmazni kezdték berendezéseiket. A gép célja elsősorban a mezőgazdasági munka könnyítése, de leginkább a cséplőgépek energiaellátása volt.
A lokomobil nem volt önjáró, állati erővel vontatták. A szerkezetet szinte minden éghető anyaggal lehetett fűteni: szénnel, fával, tőzeggel, fűrészporral, csutkával vagy akár szalmával is. A gőzenergia alkalmazása jelentősen megkönnyítette a mezőgazdasági idénymunkákat, így a gőzlokomobil segítségével nagyüzemi szintre emelkedett a gabonacséplés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap