Korábban érkezett ember az Újvilágba
2012. február 24. 12:36 MTI
Egy brazíliai barlangban felfedezett, kőbe vésett pálcikaember valószínűleg a kőművészet legkorábbi darabja az amerikai kontinensen, ami azt jelezheti, hogy az ember korábban telepedett be az Újvilágba, mint eddig gondolták.
Korábban
A Brazília közép-keleti részén fekvő Lapa do Santo barlang falára karcolt figura a feltételezések szerint 10-12 ezer éves lehet. A szakemberek "kanos kisembernek" nevezték el, túlméretezett nemi szerve miatt. A kőkarc valószínűleg valamilyen termékenységi rituáléhoz kötődik - hangoztatta Walter Alves Neves, a Sao Paoló-i Egyetem régészcsoportjának vezetője.
A csoport még 2009-es kutatásai során talált rá az emberkét formáló rajzra, de csak most tette közzé felfedezését a PLoS One tudományos folyóiratban. "Ez azt mutatja, hogy mintegy 11 ezer évvel ezelőtt a kővésés művészetének egy igen változatos formája létezett Dél-Amerikában, ezért az ember valószínűleg jóval korábban érkezett a kontinensre, mint azt általánosan feltételezik" - idézte Nevest a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.
A kinyújtott kézzel ábrázolt pálcikafigura mintegy 25 centiméter a fejétől a lába végéig, és 17 centi széles, fallosza 5 centiméteres, majdnem akkora, mint a férfi balkeze. A karbonos kormeghatározás és más vizsgálatok azt jelzik, hogy 10-12 ezer éves.
A térség barlangjaiban a régészek emberi maradványokat találtak, továbbá kőből és csontból készült eszközöket, tűzhelyből származó hamut, vadállatokból és gyümölcsökből származó élelmiszermaradékokat.
Ebben a térségben találták meg korábban Dél-Amerika legrégebbi emberi csontvázát, a Luzia névre keresztelt 20 éves nő maradványait. Arcának rekonstrukciója azt mutatta, hogy Luzia morfológiája majdnem azonos az ausztrál őslakosokéval, ami megkérdőjelezi azt az elméletet, amely szerint ázsiai eredetű emberek népesítették be először Amerikát a Bering-szoroson keresztül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.