Bírálja az ellenzék az új Stasi-törvényt
2011. december 12. 17:27 MTI
Németországban bírálja az ellenzék az egykori keletnémet állambiztonsági szolgálattal (Stasi) való kapcsolat vizsgálhatóságát szabályozó új törvényt, Christian Wulff államfőt arra kérve, hogy ne írja alá a jogszabályt.
Korábban
A törvényhozásban már elfogadott jogszabály legfőbb rendelkezése az, hogy 2011 vége helyett egészen 2019 végéig vizsgálható a közhivatalt viselő személyek, illetve bírósági és államigazgatási alkalmazottak életútja abból a szempontból, hogy együttműködtek-e a Stasival.
A szociáldemokraták és a Zöldek szakpolitikusai nem ezt kifogásolják. Egyetlen paragrafust bírálnak. Ez kimondja, hogy a szolgálat iratanyagát kezelő hivatalnál dolgozó egykori Stasi-alkalmazottakat át kell helyezni más állami munkahelyre.
A rendelkezés nagyjából 45 embert érint. A bírálatok szerint a kényszeráthelyezés és a munkajogi szabályozás felülírása e csoport eltávolítása érdekében nem fér össze az alkotmánnyal - írta online kiadásában a Mitteldeutsche Zeitung című lap.
Az érintettek az alkotmánybíróságon támadhatják meg a törvényt, amely így teljes egészében elbukhat - mondta Wolfgang Wieland, a Zöldek parlamenti képviselője. "Örülnék, ha Christian Wulff nem írná alá a törvényt" - mondta a Bundestag belügyi bizottságának tagja. Hasonlóképpen vélekedett a bizottság egyik szociáldemokrata tagja, Dieter Wiefelspütz, aki szerint a törvény komoly "alkotmányossági aggályokat vet fel".
A törvényt november végén küldték meg az államfői hivatalba, miután a Bundestagot követően a német parlament felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta. Ha Christian Wulff az év végéig nem írja alá a törvényt, 2012-től nem lesz jogszabályi alap a Stasival való kapcsolatok vizsgálatához.
A Stasi-anyagokat kezelő és az átvilágítások elvégzésével megbízott hivatal nagyjából 110 ezer folyóméternyi iratot és egyebek között 1,4 millió fényképet őriz. 1991 óta működik, azóta bő 6,5 millió kérelmet regisztráltak, az igénylők mindenekelőtt betekintést kértek a rájuk vonatkozó iratokba.
A egykori Stasi-alkalmazott többsége biztonsági őrként dolgozik a hivatalnál. Eltávolításukat Roland Jahn, a hivatal elnöke kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy további foglalkoztatásuk a Stasi-áldozatok arcul csapását jelentené.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap