A magánember Széchenyi
2011. november 30. 15:49 MTI
A "legnagyobb magyart" mint szerelmes férfit, gyermekeit nevelő apát, barátot ismerhetik meg azok, akik elolvassák a Széchenyi mint magánember című tanulmánykötetet.
A kiadványt, amelyet szerdán mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, a Logod Bt. jelentette meg 500 példányban.
Mint a Széchenyi Emlékbizottság sajtóanyagában olvasható, tavaly emlékeztek meg Magyarországon gróf Széchenyi Istvánról halálának 150. évfordulóján. Ennek kapcsán kétszáznál több rendezvényre került sor országszerte és a határokon túl. Számtalan tudományos tanácskozáson, előadáson, irodalmi esten idézték fel a "legnagyobb magyar" alakját, ezek sorába tartozott a Széchenyi Emlékbizottság által tavaly megrendezett Széchenyi mint magánember című tudományos konferencia is.
A felkért előadók Széchenyi István magánéletének egyes területeit vették górcső alá, nem a korabeli intimitásokat keresve, sokkal inkább azzal a szándékkal, hogy betekintést adjanak a gróf mindennapi életébe, személyiségfejlődésének állomásaiban.
A konferencia előadásai most önálló kötetben jelentek meg, amely kilenc tanulmányt tartalmaz. A szerzők olyan helyzetekben mutatják be Széchenyi Istvánt, amikor "nem felajánl, épít, teremt, alkot, tesz, hanem egyszerű ember: utazik, sportol, ír, vagy olvas." Megismerhető a szerelmes férfi, a gyermekeit nevelő apa, a barát szerepében is.
Pelyach István történész, a kötet szerkesztője így vall: "Szükség van arra, hogy a köz előtt egy kicsit leszállítsuk arról a magaslatról, amelyre kortársai, a romantikus történetírás vagy olykor a politikai akarat emelte. Ez nem azt jelenti, hogy kétségbe vonnánk kivételes alkotói tehetségét, politikusi kvalitásait, sokkal inkább azt, hogy emberi, olykor gyarló emberi mivoltát is meg kell ismerni és ismertetni. Az 'ember' mindig jobban érdekli az utókort, mint az utánozhatatlan 'hős'. Az 'embert' meg lehet érinteni, meg lehet érteni, azonosulni lehet vele, vagy el lehet utasítani, hiszen hozzánk hasonlóan a földön jár, érzelmei vannak, s olykor még téved is".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap