2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az erdélyi épített örökséget népszerűsítik Kolozsváron

2011. november 2. 16:11 MTI

Az erdélyi és a kolozsvári épített örökség népszerűsítése, valamint védelmének tudatosítása a fő célja annak a kétnapos kolozsvári rendezvénynek, amely az erdélyi műemlékeket állítja a középpontba.

A csütörtökön kezdődő programsorozatot az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete szervezi a Romániai Építészkamara erdélyi fiókjával együtt - írta szerdán a Szabadság című helyi napilap.

A programban kiállítások, előadások és kerekasztal-beszélgetések szerepelnek. Szabó Bálint, a restaurátorok egyesületének elnöke elmondta, hogy a szakemberek egyebek között a fedélszerkezetek és a faépítészet örökségértékeinek tudatosításáról értekeznek, de kiállítás is megtekinthető az eltűnőben lévő erdélyi műemlékekről.

A rendezvényen szó lesz az elmúlt húsz évben elvégzett restaurálási munkálatokról, és bemutatják a legkiemelkedőbb esettanulmányokat. Szervezett városnézést is tartanak Kolozsvár történelmi belvárosában. Leonard Horvath, a Kolozs Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője szerint Kolozsvár és Erdély olyan épített örökséggel rendelkezik, amelyet őrizni és népszerűsíteni kell.

A szervezők remélik, a rendezvény hozzájárul ennek az örökségnek a megóvásához azáltal, hogy tudatosítja a lakosság körében a műemlékvédelem fontosságát, de új kutatásokra is ösztönzi majd a romániai szakembereket.

A rendszerváltás után sikeres restaurálási kezdeményezések ellenére a műemlékvédelemre nem figyeltek oda kellő mértékben a hatóságok, így például Kolozsvár fejlesztése kaotikus volt, a nagyszabású ingatlanfejlesztéseknek számos műemlék esett áldozatul. A szakemberek szerint azonban vannak pozitív példák is, így például a bonchidai Bánffy-kastély a megfelelő szakértői munkának köszönhetően fokozatosan visszanyeri egykori pompáját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár