Náci egyenruhában vonultak az egyik thaiföldi iskola diákjai
2011. október 4. 13:27
A Simon Wiesenthal Center múlt héten felszólította az ázsiai ország keresztény vallási vezetőit, hogy ítéljék el az egyik thaiföldi iskolában rendezett felvonulás szervezőit, amiért a diákok náci öltözékben és karlendítések közepette vonultak.
Korábban
A Los Angeles-i Simon Wiesenthal Center elítélte a rendezvényt, amely szerinte „dicsőítette a nácikat”. A felvonuláson készített képeken jól látszik, amint a diákok horogkeresztes zászlót visznek, náci egyenruhában sétálnak, miközben „Sieg Heil” kiáltásokkal és karlendítésekkel üdvözlik egymást, néhányan pedig Hitlernek öltöztek.
Abraham Cooper rabbi, az intézet egyik vezetője szerint a felvonulás nem jöhetett volna létre az iskolai vezetés tudta és együttműködése nélkül. „Nehéz felmérni azt, hogy ez az esemény mennyire sértette a holokauszt-túlélők és az áldozatok családjainak érzékenységét. Nem lehet igazolni ennek a tanulásban betöltött szerepét” – mondta el a rabbi.
A Simon Wiesenthal Center ezért sürgeti a felelősök megnevezését, s az ellenintézkedések meghozatalát. Cooper szerint 2007-ben már sor került egy ilyen eseményre Bangkokban, kétszáz diák részvételével, legutóbb pedig egy thai rockbanda, a Slur öltött náci viseletet.
Múlt hét szerdán a Szent Szív Iskola vezetése közleményben fejezte ki az eseménnyel kapcsolatos „mélységes szomorúságát”, s az intézmény nevében bocsánatot kért a zsidó emberi jogi szervezettől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.