Ír régészek harcolnak az elmúlt 300 év régészeti emlékeiért
2011. szeptember 21. 12:14
Az ír műemlékvédelmi szakhatóság törölni szeretné az összes 1700 után keletkezett épített emléket és helyszínt a törvényi védettséget biztosító listáról, a szigetország régészei azonban ellenzik a vitatott javaslat elfogadását.
Korábban
Többek között hidak, nemzeti épületek, mészégető kemencék és számos más, 1700 után keletkezett épített emlék védelme szűnhet meg – figyelmeztetett az ír régészek szervezete, az Institute of Archaeologists of Ireland. A "nagyon aggasztó indítványként" hivatkozott javaslatban a Művészeti, Örökségi és Gaeltacht Osztály töröltetni szeretné az összes, 1700 utánra datálható épített szerkezetet és helyszínt az emlékművek és helyszínek nemzeti listájáról.
A hivatal szerint javaslatuk célja, hogy létrejöjjön egy "szabványos, nemzeti megközelítés, amely biztosítja, hogy az épített örökség minden része továbbra is megfelelően védett legyen". A régészek szövetsége szerint viszont az emlékek listáról történő levétele kárt okozhat, ezért a szervezet egybegyűjti a tagok véleményét, hogy "kreatív megoldásokat" terjeszthessenek be Jimmy Deenihan örökségügyi miniszternek.
Az archeológusok szerint a régészeti helyszínek összeírásával foglakozó ASI (Archaeological Survey of Ireland) pénzügyi korlátozottsága, valamint az 1700 utáni emlékek összeírásában mutatkozó elmaradása miatt indítványozta az elmúlt 300 év emlékeinek törlését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.