Befejeződött az ozorai várkastély felújítása
2002. december 11. 12:19
Befejeződött a Dunántúl egyik legnagyobb épen maradt vára, az ozorai várkastély felújítása a közelmúltban; a csaknem két évtizedes rekonstrukció révén az épület visszanyerte eredeti szépségét.
A várkastélyban a közönség már megtekintheti a rekonstruált kapualjakat, a középkori árkád pilléreit, a kutat. A lovagterem, a kártyaszoba és a helyreállított erkélykápolna megtekintésével pedig bepillantást nyerhet a korabeli nemesi, főúri családok életébe is - mondta el. Szack Ferenc beszámolt arról is, hogy a KVI 1995 óta 200 millió forintot költött a várépület rekonstrukciójára, és a Széchenyi-tervnek köszönhetően az idén további 180 milliót fordíthatott e célra.
Felidézte: a mintegy 900 négyzetméter alapterületű Tolna megyei erődítményt 1416-tól kezdődően építtette Ozorai Pipo, Zsigmond király Firenzéből származó hadvezére. Az itáliai mesteremberek és művészek által alkotott négyzetes alaprajzú, kétemeletes, nyeregtetős gótikus stílusú várat a főúr özvegye a Héderváry családra hagyta, tőlük száz évvel később Török Bálint hódította el. A várkastély 1545-ben elesett a török elleni harcokban, és Buda felszabadítását követően sokáig romokban állt. A falakat az 1730-as években az Esterházyak építtették újjá. Az épületet a XIX. századtól használták megyei börtönnek és magtárnak is. Szack Ferenc szólt arról is, hogy a felújítás igazából a külső fal és az ahhoz tartozó négy bástya rekonstrukciójával lenne teljes, de ahhoz további régészeti kutatások és mintegy 200 millió forint többletforrás szükséges. A várban jelenleg Illyés Gyula emlékkiállítás működik, de a létesítmények lehetővé teszik más tárlatok, konferenciák, esetleg lovagi tornák megrendezését is, ezért napirenden van az állami tulajdonú és a KVI kezelésében lévő kastély hasznosítása - fűzte hozzá.
Az MTI információ szerint a KVI azt szeretné, ha a műemlék vagyonkezelője a jövőben a Tolna Megyei Önkormányzat lenne. Az önkormányzat részéről a döntést nehezítheti, hogy a kastély működtetésének költsége becslések szerint mintegy 30 millió forint évente, mely a megyének súlyos anyagi terhet jelenthet.
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap