Az ügyészség a Képíró-per eljárásának megszüntetését kéri
2011. szeptember 16. 12:38 MTI
A vádlott halála miatt az ügyészség az eljárás megszüntetését indítványozta a táblának a háborús bűntettek vádjával Képíró Sándor ügyében indult büntetőperben másodfokon - mondta a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese az MTI érdeklődésére.
Korábban
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványában az elsőfokú felmentő ítélet hatályon kívül helyezését, és az eljárás megszüntetését indítványozta Képíró Sándor ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának csütörtökön reggel megérkezett átiratában - közölte Mohácsi Zsuzsanna. A vádlott halála büntethetőséget kizáró ok, így a törvény kötelező rendelkezése folytán kell a tábla másodfokú tanácsának megszüntetnie az eljárást. Erre az összes szükséges irat megérkezése után rövidesen sor kerül egy nem nyilvános tanácsülésen - tette hozzá az elnökhelyettes.
Mohácsi Zsuzsanna kiemelte: a másodfokú bíróságnak ebben az ügyben nincs lehetősége arra, hogy érdemben vizsgálja a Fővárosi Bíróság július közepén kihirdetett elsőfokú, bizonyítottság hiányában a vádlott felmentését kimondó nem jogerős ítéletét, illetve az ellene benyújtott ellentétes irányú fellebbezéseket, így a védelem bűncselekmény hiányában felmentést kérő indítványát, illetve az elsőfokon eljárt ügyészség bűnösség kimondása és büntetés kiszabása mellett érvelő indítványát.
Az elnökhelyettes az MTI érdeklődésére kiemelte: a törvény szerint mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg bűnösségét a bíróság jogerősen meg nem állapította, így Képíró Sándor büntetőjogi megítélése már nem változhat. Mohácsi Zsuzsanna hozzátette: a magyar jog ismeri azt a lehetőséget, hogy elhunytak esetében a még korábban, életükben született jogerős ítéleteket a bíróságok a javukra megváltoztassa, de a vádlott terhére az ítéletet csak életében, az elévülési időn belül változtathatja meg a bíróság.
Szeptember 3-án, életének 98. évében halt meg Képíró Sándor volt csendőr százados, akit háborús bűntett elkövetésével vádoltak, de bizonyítottság hiányában felmentette első fokon a Fővárosi Bíróság. Képíró Sándor július közepe óta volt kórházban, az ítélethirdetésre is a mentők vitték a bíróságra, infúzióra kötve. Az idős férfi rossz egészségi állapota miatt az ítélethirdetés két napon át tartott.
Képíró Sándort az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21-e és 23-a között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében. Zétényi Zsolt, Képíró Sándor ügyvédje a Fővárosi Bíróságon hozott ítéletet bűncselekmény hiányának megállapítása miatt megfellebbezte. Falvai Zsolt ügyész még a tárgyaláson fellebbezést jelentett be, az ítélet ugyanis meglátása szerint megalapozatlan, annak indoklása több helyen következetlen.
Képíró az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét. Az ítélethirdetés indoklásában július 19-én Varga Béla bíró azt mondta: az eljárás során csak aggályokat és kételyeket lehetett megállapítani, a kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket pedig nem lehet a vádlott terhére értékelni. Emiatt a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel Képíró Sándort, minden vádpont alól.
A Simon Wiesenthal Központ 2006 szeptemberében jelentette be, hogy feltételezett háborús bűnöst találtak Magyarországon: Képíró Sándort. Képíró Sándor a háború után évtizedekig Argentínában élt, 1996-ban tért vissza Magyarországra. 1944-ben 10 évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt, ezt az ítéletet azonban még a második világháború idején érvénytelenítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap