Magyarországra érkezett II. János Pál pápa emlékvonata
2011. szeptember 14. 08:29 MTI
Első alkalommal érkezett Magyarországra a "Totus Tuus - Egészen a Tiéd" nevet viselő, II. János Pál pápának emléket állító vonat. A gördülő katolikus emlékhelyet, amely kilenc napot tölt hazánkban, kedden mutatták be Budapesten.
Korábban
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a fővárosi Vasúttörténeti Parkban rendezett ünnepségen kiemelte: "ez a vonat a mi szabadságunk jelképe". A Szovjetunió és a bolsevizmus összeomlása alapvetően annak köszönhető, hogy II. János Pál pápa ki merte mondani, a bolsevizmus istentelen és ebből kifolyólag embertelen - fogalmazott.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese boldog II. János Pál pápát zarándokpápának nevezte, aki kilépett a Vatikán évezredes falai közül, és elment a hívek közé szerte a világban. Egész életén át tartó zarándokútját is szimbolizálja ez a vonat, és ahogy a pápa egykor ellátogatott Magyarországra, úgy most ez a vonat is eljött az ő "lelkiségével" - hangsúlyozta.
Semjén Zsolt kitért arra is: a pápa különleges teológiájának alapgondolata, hogy a kereszténység nem pusztán egy vallás. Az evangélium az élet minden területén érvényes, üzenete van a társadalomhoz, a tudományhoz, a művészethez - mondta. A vonat nemcsak egy nagy ember történetét örökíti meg, hanem "Krisztus aktuális üzenetét közvetíti" mindannyiunkhoz - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte, hogy a pápa öröksége összeköti a magyarokat, lengyeleket, cseheket és szlovákokat.
A szerelvény hétfő délután Párkánynál lépte át a határt, és szeptember 21-én folytatja útját a V4-ek régiójában. A három egységből álló vonaton állandó kiállítás látható a pápával kapcsolatos emléktárgyakból, fotókból, és az érdeklődők vetítés keretében szerezhetnek érdekes információkat az egykori egyházfő életéről.
A pápai emlékvonat a Magyarországon töltött kilenc napja során több városba is ellátogat: csütörtökig a fővárosi Vasúttörténeti Parkban lesz megtekinthető, pénteken Székesfehérvárra, majd másnap Esztergomba érkezik a szerelvény. Vasárnaptól jövő keddig pedig ismét Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban várja a közönséget. A részletes programot a park honlapján (www.mavnosztalgia.hu) olvashatják az érdeklődők.
A speciális vasúti szerelvény Krakkóból indult és missziós körutat tesz a négy visegrádi országban. A 68 méter hosszú vasúti szerelvény körútjának a célja, hogy közelebb hozza a négy közép-európai ország lakóihoz II. János Pál pápa személyiségét, munkásságát és szellemiségét.
Az ünnepségen részt vett Agatha Zajegat, a lengyel nagykövet helyettese is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.