Rommel katonáinak tárgyai kerültek elő Kanadában
2011. szeptember 1. 10:53
Kanadai régészek a manitobai vadon mélyén, egy egykori hadifogolytábor feltárása során az Afrikakorps-hoz köthető tárgyakra bukkantak.
Korábban
A manitobai Whitewater Camp területén előkerült leletek között vannak vöröskeresztes konzervek, régi levelek és fotók, gombok és hulladék. A helyszínen hadifogolytábor működött, ahol az Afrikakorps 500 tagját szállásolták el 1942 novemberében elszenvedett el-alameini vereségük után. Mivel a csatát követően a katonáknak nem volt hely Európa és Afrika hadifogolytáboraiban, ezért az önként jelentkezőket Kanadába szállították.
"A Whitewater tábor egyedi a második világháború történetében"- mondta el Adrian Myers, az ásatáson dolgozó régészek egyike, hiszen "önkéntesen jöttek, és megértették, hogy keményen kell dolgozniuk". A kanadai létesítmény volt az egyetlen fogolytábor, ahol nem voltak kerítések vagy szögesdrótok, ugyanis a helyszín annyira elzárt volt, hogy a szökés egyet jelentett a biztos halállal. A őrizetesek jól érezték magukat: munkaidejükben favágóként dolgoztak, míg szabadidejükben sportszervezetet, kórust és olvasóklubot hoztak létre.
Az archeológusok meglepetten szembesültek azzal a ténnyel, hogy a német katonák még az erdő mélyén elzárva is odafigyeltek magukra, ugyanis számos tisztálkodási eszközt találtak a feltárás folyamán. Az ásatás során kicsiny gödrökre is leltek, amelyek kutyaházak lehettek, ugyanis az ott élők számára az ebtartás is engedélyezett volt. a Brandon Egyetem által szervezett ásatás a következő évben is folytatódik, a szakemberek várhatóan elkészítik a tábor digitális modelljének online változatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap