Nem tudni, mikor nyitják újra a római Domus Aureát
2011. augusztus 15. 09:06
Vita kíséri a Nero császár által építtetett római Domus Aurea helyreállítását. A látogatók előtt három éve zárva tartó Aranypalota restaurálására sem végleges terv, sem pénz nincs.
Korábban
Átok ül Nero palotáján, mivel a császár Róma felgyújtása után építtette - magyarázza az olasz sajtó a Domus Aurea elhúzódó és vitáktól kísért helyreállítását. A Colosseum szomszédságában 64-ben emelt Aranypalotát 1999-ben nyitották meg nagyközönség előtt, de 2005-ben be kellett zárni: a kétszázötven hektáros műemlék több mint százötven helyisége sorozatban beomlott a rajta emelkedő későbbi épületek súlya és főleg a talajvíz miatt. A 2006-2008 közötti újranyitás sem bizonyult hosszúnak, azóta pedig a Domus Aurea zárva van.
Az UNESCO által 1980-ban a világörökség részévé nyilvánított Aranypalota sorsa továbbra is bizonytalan: a római műemlékvédelmi hatóság idén nyárra ígérte a munkák újraindítását, de a rendkívüli beavatkozásért felelős kormánybiztos, Luciano Marchetti terve nem nyerte el a szakma tetszését. A kulturális minisztérium és a régészek nemet mondtak a Marchetti által elképzelt szerkezeti erősítésre, amely ötven betonoszloppal támasztaná meg a palotát és liftekkel vinné a turistákat a palota szintjei között.
Vita kíséri a helyreállítás finanszírozását is: a szükséges ötvenmillió eurót részben a Colosseum bevételéből, részben az üzemanyagra kivetett adókból kívánják beszedni. Így azonban a többi műemlék esik el támogatástól - jegyezte meg a sajtó. Addig is online foglalással és korlátozott számban a római amatőr régészekkel lehet bepillantani az Aranypalotába. Az amicidiroma.it csoport augusztusban megmutatja Nero forgatható ebédlőtermét is, amelyről Suetonius írt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap