Bizonytalan Angkor Wat jövője
2011. augusztus 2. 08:47
Műemlékvédelmi szakértők szerint a turizmus komolyan veszélyezteti Kambodzsa nemzeti kincsét, a világörökség részévé nyilvánított Angkor Watot (Angkorvatot).
Korábban
"Senkinek sem lenne szabad ezer éves köveken sétálnia" – figyelmeztetett Jeff Morgan, a kaliforniai székhelyű Global Heritage Fund vezetője. Az amerikai szervezet egy hasonló helyszín, Banteay Chhmar számára készít terveket; céljuk, hogy az egyedülálló, ám a turizmus miatt veszélyeztetett örökséget megóvják az amúgy az országnak komoly bevételi forrást jelentő ágazat ártalmaitól. Elképzeléseik szerint például a látogatók csak egy felfüggesztett kábelekből álló emelvényről láthatnák a romokat, ahelyett hogy azok felületére lépnének.
A GHF munkatársai remélik, hogy Angkor Wat területén is bevezethetőek lesznek hasonló újítások, mivel a világörökség részét képező helyszínt a turisták tömegei veszélyeztetik. A News Wire riportja szerint alig tettek valamit a látogatók ellen, akik az értékes, kimunkált köveken taposnak, keménytalpú cipőikkel az alapzatot ütik, valamint olajos ujjaikkal rongálják a síkdomborműveket. A fejlődő turizmust jelzi a közeli város, Siam Reap lakosságának növekedése is. Boltok és hotelek százai épültek fel, valamint egy új repteret is ígértek, hogy növeljék a látogatók számát.
A híres templomegyüttest II. Szurjavarman király uralkodása alatt, a 12. században építették fel. Eredetileg a hindu Visnu istennek szentelték a templomot, de a 13. század végétől kezdve buddhista központtá vált. Angkor Wat kétszeresen is fontos a kambodzsaiak számára: egyrészt a buddhizmus a legelterjedtebb vallás Kambodzsában, másrészt a templomegyüttes nemzeti szimbólum. Angkor volt az egykoron jelentős khmer birodalom székhelye, valamint egy 2007-es kutatás szerint az iparosodás kora előtt itt feküdt a világ legnagyobb városa.
Noha Kambodzsa számára fontos bevételi forrás a turizmus, de maguk a helyi szakértők is attól tartanak, hogy a khmer örökség eme értékes darabja egyszer eltűnhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.