Történelmet írtak Edison beszélő babái
2011. július 29. 08:44
A zseniális találmányairól és fejlett üzleti érzékéről híres Edison ismeretlen oldalára világított rá egy új kutatás, ugyanis megtalálták és helyreállították az első beszélő babákhoz készített hangfelvételt.
Korábban
Kitartó munkával rekonstruálták Thomass Alva Edison 123 éves felvételét, amelyen egy női hang a "Twinkle, twinkle little star" című angol gyermekverset szavalja. A rigmust azért rögzíttethette az amerikai feltaláló, hogy felhasználja beszélő babáihoz; a történészek szerint Edison kevesebb, mint két évvel az első beszélő babájának piaci bukása előtt szerződtethette a nőt.
Patrick Feaster, a bloomingtoni Indiana Egyetem történésze szerint az 1888-ban keletkezett felvétel a legrégibb amerikai rögzített női hang. Feaster különböző forrásokat és a korszakból származó újságcikkeket vizsgált át, hogy megfejthesse az ismeretlen hanganyag titkát.
Ennek során kiderült: Edison tömeggyártásban akarta gyártani a beszélő gyermekjátékot, viszont a korszak kezdetleges technológiai megoldásai miatt minden egyes babához külön egyedi felvételt kellett volna készítenie. A versikét rejtő kicsiny, gyűrű alakú tárgy azonban sosem került bele játékba, mert a feltaláló hamarosan lecserélte a viaszfelvételeket, és más technológiával készítette el 1890-ben az első kereskedelmi forgalomba kerülő babáit, ámde a sok tekintetben úttörő tudós ezen vállalkozása becsődölt.
Maga a technikatörténeti relikvia csak 1967-ben került elő a West Orange területén működő Thomas Edison Nemzeti Történelmi Parkból, egy titkár asztalának fiókjából. A múzeum munkatársai tudták, hogy a kicsiny fémgyűrű hangfelvételt rejt, azonban a rejtélyes eszköz már annyira sérült volt, hogy nem tudták lejátszani. A felvételt idén májusban a kaliforniai Lawrence Berkeley könyvtár munkatársai tudták megmenteni az utókornak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap