E-levéltár a jövő levéltárosainak
2011. július 20. 15:50
2011. július 13 és 15-e között, Badacsonytomajon került megrendezésre az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósításra kerülő, Elektronikus Levéltár projekt szakmai konferenciája „E-levéltár - A jövő levéltáráról a jövő levéltárosainak” címmel. A rendezvény fő célkitűzése az elektronikus levéltár megismertetése a jelenleg egyetemi tanulmányaikat folytató levéltár szakos hallgatókkal és a fiatal, pályakezdő levéltárosokkal.
Korábban
A 2012-ig megvalósuló projekt keretein belül a Magyar Országos Levéltár (MOL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Kopint-Datorg Infokommunikációs zRt. alkotta konzorcium feladata az Elektronikus Levéltár infrastruktúrájának megteremtése mellett, a módszertani szabályozások, valamint a hosszú távú felhasználási feltételek megalapozása. A rendezvényen - a projekt eddigi eredményei mellett - szó esett az elektronikus nyilvántartó rendszerek fontosságáról, az adatok hosszú távú fennmaradásának műszaki megoldásáról, a MOL egységes adatbázis-kereső programjáról, valamint arról, hogy a levéltáraknak milyen nagyságrendű elektronikus adathordozón tárolt információ, tartós megőrzésére kell felkészülniük.
„Az E-levéltár lehetőséget biztosít nagy mennyiségű iratanyag pontos, naprakész nyilvántartására, feldolgozására és közzétételére. Meg kell oldani az iratanyagon túl a kutatás, a restaurálás és számos egyéb tevékenység egységes nyilvántartását. Fontos mindemellett az is, hogy a levéltárakon kívül egyfelől az iratokat létrehozó közfeladatot ellátó szervek, másfelől az állampolgárok is online hozzáférjenek az őket érintő adatokhoz” – mondta el előadásában Dr. Haraszti Viktor.
A projekt gyakorlati megvalósítását elemző kerekasztal-beszélgetést Szatucsek Zoltán, a MOL főosztályvezetője, valamint Dr. Körmendi Tamás az ELTE adjunktusa vezette. A párbeszéd először teremtett lehetőséget arra, hogy a szakma képviselői nyíltan megvitathassák a munkájukat érintő, gyakorlati problémákat. Az esemény lehetőséget nyújtott a pályakezdő levéltárosok szakmai bemutatkozására is, így a Fiatal Levéltárosok Egyesületének tagjai beszámoltak saját kutatási eredményeikről és felvázolták a jövő kutatási szokásait az interneten elérhető digitalizált adatbázisok tükrében.
Napjainkban, a gyorsan változó adathordozók, az újabb és újabb formátumok és szabványok világában nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a levéltárak állományaikat olyan körülmények között archiválják, ami biztosítja azok hosszú távú fennmaradását. Arra a kérdésre, hogy hogyan őrizhetjük meg hosszú távon a nagy mennyiségű nyilvános adatot, a tíz éves adatbázisoktól, a digitális fényképeken át, a miniszterelnökök beszédéig, P. Holl Adrienn, a BFL állományvédelmi osztályának vezetője adott választ. A szakértő előadásában bemutatta azokat a munkafolyamatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a levéltárakban lévő iratanyagokról digitális másolatok készüljenek, akár állományvédelmi, biztonsági, akár kutatási célra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap