Mocsárközösségeket létesítettek a 19. században élt amerikai rabszolgák
2011. május 18. 15:18 Science Daily
A 19. században leginkább a mocsaras vidékek voltak azok a helyek, ahol a szökött rabszolgák előbb ideiglenesen meghúzhatták magukat, majd idővel közösséget alakítottak.
Korábban
„Érdekes összefüggések vannak. Ami egykor emberi volt, az ma már természetes menedékhely” – mondta el Dan Sayers, az Amerikai Egyetem régésze, utalva a Nagy Komor Mocsaras Vadvilág Menedékére (Great Dismal Swamp National Wildlife Refuge). A kutató 2001 óta kutatja azokat a szökevény rabszolgákat, akik Virginia délkeleti és Észak-Karolina északkeleti mocsaras részeire menekültek.
A jelenlegi mocsár mindössze tíz százaléka a polgárháború előtti területnek, amely 3600 négyzetkilométert tett ki. A szökevények mellett a mocsár bennszülött amerikai törzsek, csatornamunkások, szabad afrikai-amerikaiak és európai bűnözők lakóhelye is volt.
Amikor Sayers elkezdte kutatását, hamar kiderült, hogy a mocsár területén lényegében egyetlen terepmunkát sem végeztek. A kutató történelmi feljegyzéseket, illetve más mocsaras vidékeket tanulmányozott, Floridában, Georgiában, illetve Louisiana államban. „Máshol a helyi milíciákat fogadták fel, hogy nyakon csípjék a szökevényeket, és lerombolják az átmeneti szállásaikat – de előtte még gondosan feljegyezték a házak számát, típusát és formáját” – mondta el Sayers.
A nyári egyetemek keretében szervezett ásatások során hétköznapi tárgyak, így edények, csontok és kövek kerültek elő. A belső részekre a hatékonyabb védelem érdekében költöztek az emberek, így ők sokkal jobban rá voltak kényszerülve az önfenntartásra, például a maguk által előállított eszközök használatára, míg a csatorna mentén élő munkások sokkal aktívabb kapcsolatot tartottak fenn a külvilággal.
Az 1600-as évek bennszülött népcsoportjai mellé csak egy évszázaddal később érkeztek az afrikai-amerikai menekültek, de ők később szintén megalakították a maguk közösségét. Ezek száma az amerikai polgárháború (1861-1865) közeledtével rohamosan apadt. A „Komor” jelző sem véletlen, ugyanis a mocsárban nem volt könnyű az élet, de nem könnyű Sayers és csapata munkája sem. „Ahogy a részletek is feltárulnak, úgy tudjuk meg, hogy az egyének és közösségek hogyan irányították életüket, még a borzalmasan nehéz feltételek ellenére is” – magyarázta a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap