Elegánsak voltak a kelta arisztokraták
2011. május 5. 09:21
Német szakemberek egy kelta sír szétbontásán fáradoznak, amitől azt remélik, hogy még többet megtudhatnak a Duna-mentén élt ókori nép mindennapjairól.
Korábban
Az arisztokrata kelta hölgy 2600 éven keresztül háborítatlanul feküdt sírjában, mígnem a szakemberek néhány hónappal ezelőtt rá nem bukkantak végső nyughelyére. A munka során összesen 80 tonna földet mozgattak meg, majd a sírt – amelyet betonnal vettek körül és kibontása után egy speciális sátrat húztak köré – Baden-Württembergbe szállították.
A sírban a kelta asszonyon kívül egy kisgyermek – valószínűleg a hölgy gyermeke – földi maradványai, valamint különböző díszítőelemek voltak. Az arany és a borostyánkő nagy számából arra lehet következtetni, hogy a hölgy hercegnő lehetett; az, hogy a kelta társadalom már ilyen korán arisztokratikus hierarchiába szerveződött volna, régóta vita tárgyát képezi.
„Ez a legrégibb kelta hercegnő sírja” – nyilatkozta az ásatásokat vezető Dirk Krausse. „A sír az egyetlen olyan korai kelta hercegi temetkezési emlék, amelyhez fából készült fülke tartozott” – tette hozzá. A szakemberek különösen azért izgatottak, mert a sírt a víz áztatta föld őrizte meg, a tölgyből készült padló érintetlen maradt, abból pedig a temetkezés idejét is ki tudták számolni. S mivel a tölgyfát 2620 éve vágták ki – valószínűleg a síremlék elkészítése miatt –, a hölgy valószínűleg i.e. 609-ben halt meg. A kelta hölgy sírja azt mutatja, hogy az ókori nép tagjai elegánsak voltak, szerették a díszeket. Nicole Ebenger-Rest régész a gyűrűk és melltűk mellett megtalálta a nő fogazatát is.
Általánosan elterjedt nézet, hogy a kelták központja Európa nyugati felére esett (Wales, Skócia, Írország, Franciaország), de a Krausse szerint az inkább a Duna felső szakasza lehetett, ahonnan a kelták kereskedelmi tevékenységeiket folytatták. „A kelta művészet és kultúra Délnyugat-Németország, Svájc és Franciaországból egyes területeiről kiindulva terjedt tovább Európa többi része felé” – így Krausse.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.