2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hőspróbákkal növelnék forgalmukat a Dél-Dunántúl várai és kastélyai

2011. április 15. 13:51 MTI

Egész családok tartalmas kikapcsolódásául szolgáló hőspróbákat szervez májustól szeptember végég a Dél-dunántúli Vár és Kastélyturisztikai Klaszter, hogy növelje a régió várainak és kastélyainak forgalmát.

Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli regionális marketingigazgatója csütörtökön a baranyai Pécsváradon tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a térség hét történelmi vára, a bikali reneszánsz élménybirtok, valamint négy kastélyszálló működtetőit, tulajdonosait tömörítő klaszter a 6-14 éves gyerekeket, s az őket elkísérő szülőket várja hőspróbáira.

A várakban és a bikali élménybirtokon hétvégenként sorra kerülő programok résztvevői játékos foglalkozásokon, versenyeken tehetik próbára ügyességüket és bátorságukat úgy, hogy közben gyarapítják történelmi ismereteiket. A próbák - melyek között lesz íjászat, pénzverés, fazekasság és egyebek mellett ruhakészítés is - egy-egy helyszín történetéhez, legendájához kapcsolódnak. A gyerekek a várakhoz kötődő híres személyiségekkel azonosulhatnak, igazi hősökké válhatnak, és a próbák teljesítéséért medált kapnak. A megfáradt családokat a kastélyszállók várják szolgáltatásaikkal.

Aki két vár próbáit is kiállja, részt vehet a hősök szeptemberre Bikalra tervezett nagy összejövetelén. Emellett arra is lehetőség van, hogy a résztvevők a legnagyobb internetes közösségi oldalakon megosszák egymással a várakban szerzett élményeiket. A sajtótájékoztatón elhangzott: a klaszter 40 millió forintból, nagyrészt európai uniós forrásból valósítja meg a hőspróbákkal kapcsolatos terveit. A pénzből megvásárolják a rendezvények lebonyolításához szükséges eszközöket, felszereléseket, de költenek marketingre, s a próbáknál közreműködő animátorok képzésére is.

A klasztertagok e múltidéző, az államalapítás és a reneszánsz kor között élt hősök életét felidéző programokat azért tartják szükségesnek, mert úgy látják, a várak csak így vehetik fel a versenyt az egyre vonzóbb szabadidős tevékenységeket kínáló más szolgáltatókkal. Mivel a várak hozzájuk képest kevés élményelemet tartogatnak a gyermekek számára, a fiatalok szinte már csak a televízióból és a történelemkönyvekből ismerik ezen építményeket.

A Dél-Dunántúl hét történelmi várának évente mintegy 200 ezer látogatója van, a forgalom fele a siklósi várhoz kötődik. A klaszter tagjai szeretnék, ha vendégeik száma emelkedne a következő években.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár