Hazatért a szicíliai Vénusz-szobor
2011. március 21. 11:37 MTI
Véget ért a "száműzetése" annak az ókori Vénusz-szobornak, melyet három évtizede loptak el egy szicíliai ásatásról: a több mint 2 méter magas márványszobor már megérkezett az Egyesült Államokból az olasz fővárosba és tovább is indult Szicíliába.
Repülővel, hét nagy ládában tette meg a Malibu és Róma közötti utat a Morgantinai Vénuszként ismert márványszobor. Az olasz csendőrség műemlékvédelmi csoportja pénteken kísérte tovább Szicília felé, ahova szombaton érkezik meg. Egyelőre az Etna lábánál található Aidone múzeuma látja vendégül, ahol áprilistól a nagyközönség is láthatja, majd a Morgantinába tervezett múzeumban szeretnék elhelyezni - nyilatkozta az Aidone-Morgantina régészeti park vezetője, Enrico Caruso.
Az i.e. 5. századra datált, Pheidiasz egyik tanítványának tulajdonított márványszobor 1988-ban tűnt fel a Paul Getty Museumban, mely egy londoni árverésen vásárolta meg. Az olasz műemlékvédelem évekig tartó kutatásának és jogi harcának köszönhetően a római kormány 2007-ben állapodott meg a múzeummal a szobor és további negyven, Olaszországból származó ókori műkincs visszaadásáról.
Az is kiderült, hogy a szobrot a 20. század második felében lopták el a szicíliai Morgantina ásatásairól. 2001-ben két év börtönre és csaknem 20 millió eurónak megfelelő bírságra ítélték a szoborrablást megrendelő svájci műkereskedőt. Hasonló hazatérésben reménykedik Marche tartomány is, melynek elnöke a jövő héten tárgyal Malibuban, egy szintén a Getty Museumban található és Lüszipposznak tulajdonított szobor visszaadásáról. A sportolót ábrázoló ókori szobrot 1964-ben halászták ki a tengerből a marchei Fanónál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.