Kiemelik II. János Pál koporsóját
2011. február 24. 08:11
Kiemelik az öt évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápa koporsóját, így a boldoggá avatására érkező hívők egy rövid ideig a szentatya előtt mondhatják el imáikat.
Korábban
A Vatikán egyben arra is figyelmeztette a ceremóniára érkezőket, hogy ne dőljenek be az interneten jegyeket áruló csalóknak. „II. János Pál pápa boldoggá avatására – így volt ez a kezdetektől fogva – nem kell jegyet váltani” – olvasható a Vatikán által kiadott közleményben.
Az olasz hatóságok és egyházi források szerint mintegy egymillió hívő érkezhet a misére, ahol a 2005-ben elhunyt Karol Wojtyła egy lépéssel közelebb kerülhet a szentté avatáshoz. A Szent Péter-téren tartandó esemény felidézi a pápa öt évvel ezelőtti temetését, amely az évszázad egyik legnagyobb médiaeseménye volt; a Szent Péter bazilika alatti kriptából ugyanis erre az alkalomra exhumálják a pápa koporsóját, amelyet a bazilika főoltára alatt lehet majd megtekinteni.
Egy nappal a mise előtt virrasztást tartanak a római Circus Maximusban, majd május 2-án hálaadási ima következik a Szent Péter-téren; ekkor foglalja el új, végső nyughelyét II. János Pál pápa, akinek koporsóját a bazilika oldalkápolnájába helyezik. Ahhoz, hogy a pápát szentté avathassák, még egy csodát kell az egyháznak deklarálni; az első egy 49 éves francia apáca nevéhez fűződik, aki a pápához való fohászkodása után épült fel Parkinson-kórjából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap