Előkerült a történelmi Magyarország legrégibb reneszánsz szentségtartója
2011. február 14. 14:35 MTI
A történelmi Magyarország legrégibb reneszánsz szentségtartójára bukkantak a felvidéki Nyitrán a várban álló püspöki bazilika, a Szent Emmeramus katedrális felújításakor - tudta meg az MTI pozsonyi irodája a nyitrai püspöki hivatalban.
A szentségtartó a bazilika felső hajójában egy faldísz alatt volt elhelyezve, ami miatt nem is volt eddig látható. A kegytárgyat 1497-ben készítették, és a legnagyobb valószínűséggel firenzei mesterek műve. Az egykori Magyar Királyság területén négy reneszánsz szentségtartó található, közülük a most felfedezett nyitrai a legrégibb - állítja a püspökség.
A katedrális renoválása már három éve folyik. A templom nagyon rossz állapotban volt, mert legutóbb 1931 és 1933 között volt felújítva. A boltozaton lévő freskókat a megsemmisülés veszélye fenyegette volna a templom felújításának további halogatásával. A munkálatok kezdetektől fogva műemlékvédő szakemberek felügyelete alatt folynak, s azokat régészeti kutatás előzte meg. "Közben olyasmi is megtörtént, hogy valaki ellopta az esővizet elvezető rézcsöveket. Míg egyesek igyekszenek megmenteni az értékeket, mások ilyeneket tesznek. Sajnos ez is hozzátartozik az élethez" - említette meg érdekességként Viliam Judák nyitrai megyéspüspök.
A restaurálási munkák jelenleg az alsó templomhajóban folynak; a hajó fele már nagyjából elkészült, de még fel kell újítani például a padokat, a képeket és bútorokat. "Arra számítok, hogy az idei év vége felé a katedrális felújítása befejeződhet" - jelentette ki a püspök. A katedrális továbbra is látogatható. Azok a helyek azonban, ahol éppen dolgoznak, mindig zárva vannak a nagyközönség előtt.
Az eredetileg gótikus, majd barokk stílusban átépített katedrális gyakorlatilag három templomból áll, amelyek különböző korokban épültek: a felső és az alsó templomból, illetve a Szent Emmeramus templomból, amely a legrégibb, s keletkezése a 11-13. századra tehető. A székesegyház mai formáját a 18. század elején kapta, s ebből az időből származik a berendezés is.
A katedrális egyik legértékesebb műtárgya az 1662-ből származó kora barokk oltár, amely Jan Pernegger osztrák szobrász alkotása. A felújítás során a székesegyház egyik tornyába visszakerül a negyedik harang is, amely eddig hiányzott. Az eredeti harangokat 1945 tavaszán a város bombázásakor semmisítették meg, illetve tették tönkre. "Az új harang lesz a legnagyobb, mintegy 2700-2800 kilogramm" - állítja Judák püspök.
A nyitrai püspöki bazilika felújítása eddig már több mint egymillió euróba került - mondta újságíróknak Stefan Vallo, a püspöki iroda vezetője. A pénzt az egyházi, állami és különféle alapítványi forrásokból szerezték be.
A püspökség tervei között szerepel, hogy a várudvaron szobrot állítanak II. János Pál pápának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.