Mégsem bővül a felszín alatt a Szépművészeti Múzeum
2011. február 6. 10:29
Felülvizsgálta a kormány a Szépművészeti Múzeum bővítésének eddigi terveit, és a múzeum vezetésével egyetértésben úgy döntött, hogy a térszín alatti bővítés helyett a fejlesztés a felszín felett valósuljon meg, egy átfogóbb múzeumi fejlesztés keretében - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtó- és kommunikációs titkársága.
Korábban
Az új elképzelésekről Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója február közepén tájékoztatja majd a közvéleményt.
Baán László szombaton az MTI megkeresésére hangsúlyozta: a Szépművészeti Múzeum térszín alatti bővítésének projektjét ugyan elvetette a kormány, a múzeum bővítésének tervéről azonban nem tett le a kabinet, meg kívánja vizsgáltatni ugyanis annak lehetőségét, hogy a bővítés a felszín felett, egy komplex múzeumi fejlesztés keretében valósuljon meg.
A főigazgató kiemelte, hogy a múzeum alapvető érdeke a bővülés, hiszen a világ összes nagy múzeuma átesett ezen az elmúlt két-három évtizedben. Kifejtette: a Műcsarnok mögötti területen lenne lehetőség egy nagyobb léptékű múzeumi fejlesztésre, amely magában foglalhatná a Szépművészeti Múzeum fejlesztését is.
A Népszabadság online szombaton írt arról, hogy információik szerint a napokban a kormány lefújta a felszín alatti építkezést. A lap emlékeztet, hogy a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítésére elsősorban az Európai Unió biztosított volna forrást: a hivatalosan a Hősök tere turisztikai fejlesztésére szánt körülbelül négymilliárd forint döntő többsége a közösségtől érkezett.
Az MTI január 27-én számolt be arról - a Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás alapján -, hogy kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzésen keres a Szépművészeti Múzeum vállalkozót az épülete térszint alatti bővítésének kiviteli tervezésére, valamint kivitelezésére. A mintegy négymilliárd forintos, zömében európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során csaknem nyolcezer négyzetméterrel bővült volna a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállító terem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kapott volna helyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap