Elárverezik a hegedűk királyát
2011. február 3. 14:57 MTI
A híres tiroli hegedűkészítő, Jacob Stainer több mint 350 éves, A király címet viselő hegedűjét árverezi el márciusban a londoni Sotheby's aukciósház.
Az árverezőház hangsúlyozza: a Stainer által készített egyik legértékesebb példányról van szó, amely 1659-ben készült. A Sotheby's a hegedű értékét 100-150 ezer fontra (31-47 millió forintra) becsüli. Az értékes hangszert március 8-án árverezik el.
Az eddig legdrágábban értékesített Stainer-hegedű 1988 novemberében kelt el szintén a Sotheby's-nél. Az 1688-ban készült hangszer 71 500 fontért (22,7 millió forintért) cserélt tulajdonost. "Nagyon örülök, hogy 23 év elteltével ismét miénk a lehetőség, hogy értékesítsünk egy ilyen becses hegedűt" - fejtette ki Tim Ingels, a Sotheby's hangszerrészlegének vezetője.
A gyűjtők számára ikonikus jelentőségű hangszerről van szó, hiszen Stainer a 17. század legnagyobb kézműveseinek egyike. A 18. században egy Steiner-hegedű tízszer drágább volt, mint egy Stradivari. A hegedűkészítő mester az Innsbruckhoz közeli Absamban született 1617-ben, életéről kevés információ maradt fenn. Stainer az Alpok térsége, Csehország és Olaszország kolostoraitól, hercegi és püspöki udvaroktól kapott megbízásokat, híre egészen Madridig eljutott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.