Római fürdőt tártak fel Szíriában
2011. január 19. 09:41 MTI
Római fürdőt tártak fel Szíriában, a Damaszkusztól 117 kilométerre lévő Boszra romvárosban (mai nevén Buszra as-Sám).
Korábban
A város fontos kereskedelmi utak metszéspontjában feküdt, itt haladtak át a Nílus-deltát Észak-Szíriával, Mezopotámiával, valamint a Földközi-tenger partvidékét a Perzsa-öböllel összekötő ősi útvonalak. A településről először az i.e. 14. században egyiptomi dokumentumok tesznek említést, de neve többször szerepel az Ószövetségben is.
Augustus hódítása után Bostra néven római város, jelentősége Petráéval vetekedett. 106-ban Traianus császár Arabia provincia fővárosává tette (Nova Traiana Bostra). A Severus Alexander császár által colonia rangra emelt város virágkora a 3. századra tehető, ekkor jelentős kulturális és karavánközpont volt. Fontos szerepet töltött be a térség keresztény népességének életében is, a 4. századtól püspöki székhely volt. A muszlimok 635-ben foglalták el, a 12. század közepén többször ostromolták a keresztesek, majd 1261-ben a mongolok dúlták fel. A középkorra jelentőségét vesztett kis faluvá zsugorodott.
A most feltárt római kori fürdő Boszra központjában épült, s így igen fontos szerepet töltött be az ókori város társasági életben, amelynek lakosai rendszerint itt kötöttek üzleteket, s itt cserélték ki értesüléseiket. A fürdőt az i.sz. 3. században bővítették ki először, ami arra utal, hogy ebben az időszakban megnőtt a város lakosainak száma. A falakat márványlapok borították és freskók díszítették, a padlót pedig mozaikberakások ékesítették. A 4., majd az 5. században a fürdő nagyszabású rekonstrukción esett át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap