Összeállították a Don-kanyarban elesett Maros megyeiek névsorát
2011. január 13. 14:50 MTI
Majdnem hetven év után összesítették azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban.
Korábban
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2002-ben kezdeményezte azt, hogy évente tartsanak megemlékezést a Don-kanyarban a szovjet hadsereggel vívott harcokban meghalt Maros megyeiekről, és azt, hogy neveiket felkutassák, tiszteletükre emlékművet állítsanak - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap. A romániai Maros megyében 577 nevet sikerült azonosítaniuk a helyi történészeknek. Ők bizonyítottan megjárták a Don-kanyart, többségük elesett a harcokban.
A tervek szerint a közeljövőben a névsor összeállítását kezdeményezők a második világháborús helyszínen szeretnének egy küldöttséggel koszorút elhelyezni, és imát mondani az áldozatokért. Maros megyében az első megemlékezésen, 2003-ban még hét túlélő vett részt, ma már csak egyikük él, a marosvásárhelyi Kulcsár István. Az idei emlékünnepséget Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél tartották, ahol fejet hajtottak a 1943. január 12-i ütközet áldozatai, a katonák és a munkaszolgálatosok előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap