Kottába csomagolták a Gesù Nuovo templomot
2011. január 7. 11:07 Discovery News
Nápoly legattraktívabb templomának kőhomlokzatába egy reneszánsz kori zeneművet véstek - állítja egy új tanulmány.
Korábban
A kívülről erődszerű, ám belül annál pompásabb Gesù Nuovo templom jó ideje megosztotta a történészeket, ugyanis nem tudtak dűlőre jutni a kőhomlokzatba vésett rejtélyes írásjelek funkciójáról. Vincenzo De Pasquale művészettörténész véleménye szerint „a szimbólumokról eddig azt hitték, azokat a bányákat jelzik, ahonnan a vulkanikus kőzetek származnak. Az írások azonban az arámihoz hasonlítanak, csupán hét betűt tartalmaznak, melyek mindegyike megfelel egy zenei hangnak is.”
Ha jobbról balra haladva, lentről felfelé olvassuk össze a betűket, akkor egy 45 perces zenemű kottáját kapjuk. „Ez egy olyan reneszánsz zenemű, ami egy gregorián kánont követ” – mondta De Pasquale az Il Mattino nevű olasz napilapnak, aki az arameus nyelv egyik specialistájával, Csar Dorsal és a magyar származású orgonaművésszel, Réz Lóránttal közösen dolgozott a projekten.
A Piazza del Gesù Nuovo északi oldalán lévő templom eredetileg Salerno hercegének, Robert Sanseverinonak a fényűző palotája volt, melyet 1470-ben építettek. 1547-ben elkobozták a palotát, majd az 1580-as években a jezsuitáknak adták el, akik bazilikává építették át, megtartva az épület eredeti külsejét. Egy legenda szerint a homlokzat gyémánt alakú köveibe vésett jelek jó szerencsét és pozitív energiát tereltek volna az épület belsejébe, a szimbólumokat azonban fordítva vésték fel, így a hatás is ellentétesnek bizonyult. Valóban sok katasztrófa érte már a templomot, többször ütött ki benne tűz, valamint földrengések hatására a főkupola kétszer is beszakadt.
A művészettörténész szerint a kódolt zenedarabok elrejtése nem volt példanélküli abban az időben: „Sanseverino herceg egy másik palotája is tartalmaznak ilyen kőbe rejtett zenedarabot”. Az Enigma, azaz a rejtély szóról elkeresztelt mű hamarosan a Gesú Nouvo orgonáján is megszólal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.