Címereket és családfákat készíthetünk Nagycenken
2010. december 2. 12:31 MTI
Címert szerkeszthetnek, sőt saját családfájukat is elkészíthetik azok a diákok, akik felkeresik a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumot. Az állandó kiállítást emellett modern információs eszközökkel tették élményszerűbbé a látogatók számára.
Korábban
A legnagyobb magyar életművét és korát, a reformkor gazdasági, társadalmi, politikai életét bemutató közgyűjtemény 11,2 millió forintot fordított a fejlesztésre, amely a múzeum oktatási, képzési szerepét hivatott erősíteni - mondta Székely Zoltán művészettörténész.
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében elnyert összegből információs pultokat állítottak fel, amelyek képekkel és szövegekkel történeti, gazdasági és művészettörténeti összefüggéseket villantanak fel a korszakról. Egyúttal ráirányítják a figyelmet arra, hogy a fejlődési folyamatokban milyen szerepet játszott Cenk, ahol Széchenyi István egyfajta mintagazdaságot alakított ki - részletezte a szakember.
Hozzátette: az információs pontokra feltöltött tartalmak a középiskolás tananyaghoz kapcsolódnak, segítik a diákokat tájékozódni térben és időben, megkönnyítik számukra az összefüggések felismerését és kreatív gondolkodásra inspirálják őket. A fiatalabb korosztályok és a felnőtt látogatók részére pedig élményszerűbbé teszik a látottakat.
Az interaktív feladatoknak is az élményszerzés a célja: családfát és címert készíthetnek a vállalkozó kedvűek, tudásukat pedig kvízjátékban tehetik próbára. Az információs anyagokat és a történelmi kvízt a múzeum honlapján is elérik az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap