Sikerült modellezni egy karthágói férfit
2010. október 29. 14:08
Valósággal életre kelt a karthágói „Ariche”, akit egy számítógépes modellezés segítségével korabeli vászontunikában, szandállal, medállal és gyönggyel díszítve rekonstruáltak a kutatók.
Korábban
Francia és tunéziai szakemberek dolgoztak együtt a karthágói szent Bürsza-hegynél talált földi maradványok és tárgyi emlékek analízisén, majd a számítógépes modellezés megvalósításán. „Az évszázadok elmosódnak, a csontokra hús kerül, a szem megtelik élettel – mindez egy olyan embernél, aki 2500 évvel ezelőtt élt itt” – mondta a kiállítás megnyitóján az észak-afrikai ország francia nagykövete, Pierre Menat.
A 'bürszai fiú' sírját 1994-ben a hegy déli oldalán, az ókori Karthágó egyik leghíresebb régészeti lelőhelyén fedezték fel, majd ezt követően kezdődött meg a francia-tunéziai régészcsapat kooperációja..
„Nagyon fiatalon halt meg ez a valószínűleg előkelő származású férfi, s itt, afrikai földön temették el” – mondta el Leila Sebai, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának elnöke, a kiállítás egyik védnöke.
A kutatásban résztvevő francia partner képviselője szerint a férfi 19 és 24 év között halhatott meg, erős testalakú lehetett, s körülbelül 1,7 méter magas. A bürszai fiú újrakeresztelésekor kapta az Ariche nevet, amelyet a tunéziai kulturális miniszter, Abderraouf Basti kezdeményezett. „A tudomány 'hajthatatlansága', a paleoantropógia és az orvostan, valamint a művészet ötvözéséből jött vissza hozzánk Ariche” – mondta el Sebai.
A bőrplasztikai eljárással 95%-os pontossággal lehet rekonstruálni a személyt, de néhány tényező, így például a szem és a haj színe szubjektív döntés eredménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.