Stonehenge az Urálban
2010. október 21. 09:11 MTI
Újkőkori kultikus központot, egyfajta uráli Stonehenge-et fedeztek fel orosz régészek a Cseljabinszki-területen.
Korábban
A Cseljabinszki Állami Egyetem archeológusai Annyenszkij település közelében leltek rá a menhir-együttesre, amelynek a szakemberek véleménye szerint vallási rendeltetése volt. A struktúra középpontjában kétméteres kő magasodik, körülötte nagyméretű gránitlapokat fektettek le, valamivel távolabb pedig a négy égtáj felé tájolt kőtömböket állítottak fel. Mindeddig hasonló építményeket nem fedeztek fel az Urál-hegység déli részén.
Az expedíció összességében harminc régészeti helyszínen végzett feltárásokat. A szakemberek a legérdekesebb felfedezések közé egy halomsír-együttest sorolnak, amelyben különböző korokból származó kurgánok találhatók. Feltártak egy bronzkori települést is, ahol rengeteg kőeszközt és cserépedény került napvilágra, valamint felfedeztek két "menhir-sétányt" .
A menhirek a megalitikus kultúra jellegzetes emlékei, elnevezésük a kelta "állókő" kifejezésből származik. Valamennyi kontinensen megtalálhatók ezek az újkőkori "állókövek", Európában a legtöbb Bretagne-ban van. A menhirek szerepe vitatott, feltehetően a termékenységi kultuszhoz és rítusokhoz kapcsolódtak, mások szerint csillagászati megfigyeléseket szolgáltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.