Az LSD apostola
2010. október 22. 13:15
Kilencven éve, 1920. október 22-én született Timothy Francis Leary amerikai író, pszichiáter, a hippi mozgalom guruja, az LSD apostola. Életfilozófiáját így fogalmazta meg leghíresebb beszédében: Pörögj fel! Hangolj rá! Szállj ki!
Korábban
Timothy Leary 1940-ben lett a West Point-i Katonai Akadémia hallgatója, de hamar összetűzésbe került feletteseivel, és végül eltávolították az intézményből. Ezután pszichológusi diplomát szerzett, és a Berkeley, majd a Harvard Egyetemen tanított. Innen 1963-ban csapták ki, hivatalosan azért, mert nem tartotta meg óráit, de lényegében azért, mert azt hirdette: a hallucinogén szerek sikerrel alkalmazhatók a személyiségzavarok kezelésében.
Kutatóként még az ötvenes években, a hagyományos pszichiátriai kezelések eredménytelenségét látva gondolt először arra: vajon segítene-e egy "utazás" a pszichológiai problémákkal küzdőknek, használható lenne-e ez a börtönökből szabadulók visszaesési arányának javítására. Harvardi évei alatt kezdte kutatni a mexikói gombából kivont psilocybin és más hallucinogének hatását az emberi pszichére. Kísérleti alanynak először önként jelentkező rabokat és vallásos fiatalokat választott, a programhoz aztán olyan vállalkozó kedvű hírességek csatlakoztak, mint Aldous Huxley, Allen Ginsberg, William S. Burroughs és Jack Kerouac.
Leary az egyetemről való eltávolítása után is folytatta kísérleteit, valóságos vallást épített az LSD köré a szellem univerzális lehetőségeinek végtelenségével, a lélek és a test totális felszabadításának hirdetésével. Sőt 1966-ban, az LSD betiltásakor egyházat alapított Liga a Spirituális Felfedezésekért elnevezéssel (angol rövidítése LSD), és a vallásszabadságra hivatkozva akarta elérni, hogy annak tagjai használhassák a tudatmódosító szert.
A drogtúladagolás miatt elhunytakról szóló híreket pánikkeltésnek minősítette, mondván, hogy a sajtó foglalkozhatna az alkohollal vagy a Ford autókkal is, mert azok sokkal több ember halálát okozzák. Tanait az országot járva népszerűsítette, San Franciscóban 30 ezres tömeg előtt beszélt.
Leary olyan hatással volt a fiatalokra, hogy Nixon elnök "a legveszélyesebb embernek nevezte Amerikában". 1970-ben elindult Kalifornia kormányzóságáért, kampánya ihlette John Lennon Come Together című dalát. Ez már sok volt a hatóságoknak: előásták korábbi kábítószerügyeit, és gyakorlatilag 3 deka marihuána birtoklása miatt húsz év szabadságvesztést szabtak ki rá. A börtönből bohózatba illő körülmények között megszökött, külföldre menekült, és csak három évvel később került ismét rácsok mögé. A börtönben adatokat szolgáltatott a szövetségi rendőrségnek, az FBI-nak egy radikális szervezet tagjairól, ezért 1976-ban kiszabadult
Ezután Los Angelesbe költözött, és Hollywoodban próbált kapcsolatokat keresni. Kétes hírnevét kihasználva tömegeket vonzó előadó körutakon vett részt, a kémiai önmegváltást, a drogok által kínált extázisélményt népszerűsítette. A drogokkal nem állt le, napi étrendje 30 cigarettából, egy marihuánás sütiből, egy fél bögre kávéból és nevetőgázból állt.
A rákos Leary utolsó napjait webkamera közvetítette a világhálón, a halál 1996. május 31-én érte utól. Hamvait rokonai és ismerősei között osztották szét, egy részét pedig rakétával kilőtték az űrbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.