Megszületett Kossuth Lajos
2004. május 21. 03:10
Kossuth Lajos
(1802. szeptember 19.—1894)
ügyvéd, újságszerkesztő, politikus.
1832-ben Pozsonyban, az országgyűlésen képviselte a távollévő főrendeket. Szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat, amely a reformellenzéket népszerűsítette. 1836-1837-ben hasonló szellemben szerkesztette a Törvényszéki Tudósításokat. Lapját betiltották és ot négy évi fogságra ítélték. 1840-ben szabadult és a következő évben megindította Pesti Hírlap című újságát. 1844-ben meg kellett válnia a laptól. Megszervezte az első hazai Iparmű kiállítást, kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság megalakítását, a magyar áruk védelmére a Védegyletet. Az Ellenzéki Párt elfogadta az általa szerkesztett Ellenzéki Nyilatkozatot. 1847-ben ellenzéki programmal megválasztották Pest vármegye követének az országgyűlésbe, ahol az ellenzék vezéralakja lett. 1848 április 7-től az első magyar felelős kormány pénzügyminisztere lett. 1848 októberében a lemondott Batthyány-kormány helyett a hatalom a szeptemberben létrehozott Országos Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökéül. 1849. április 14-én az ő kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztását. Ekkor államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc bukása után külföldre menekült. Bejárta Európát és az Egyesült Államokat, hogy támogatókat szerezzen Magyarország felszabadításához. 1861-tôl Olaszországban, utolsó éveiben Torinóban (Turin) élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap