Meghal Steindl Imre
2004. május 21. 03:10
Steindl Imre 1839. október 29-én született Pesten. Tanulmányait a műegyetemen és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte. 1869-től műegyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia 1898-ban vette fel tagjai közé. Építészetére a historizmus jellemző, de munkáihoz felhasználta a gótika, illetve a reneszánsz formavilágát is. Fő munkája, a főváros egyik építészeti szimbóluma, az Országház. Az 1885-ben megkezdett épület 1904-es átadását a mester már nem érhette meg. Egyéb művei is magukon hordozzák tehetségét. Nevéhez köthető a pesti Új Városháza, a Múzeum körúton található egyetemi épület, amely a Bölcsészkarnak ad otthont. Ő tervezte a Rózsák terén álló Szent Erzsébet templomot. Felújította a kassai Szent Erzsébet székesegyházat, és Vajdahunyad várát. Csányi Károly így emlékezett meg róla a Művészet című folyóirat hasábjain. `Steindl mesterben valódi művészlélek, hatalmas alkotó erő lakozott. Sohasem kereste a szórakozást, nem pihent; minden örömét művészetében lelte és egész idejét művészetének szentelte. Egyenes, szókimondó modora miatt talán sokan nem vonzódtak hozzá, de a kik megösmerték, tudták, hogy szívvilágában a jóság foglalja el a legnagyobb helyet. Csupa egyszerűség, szerénység volt. Nem irigye a mások sikerének, viszont ő sohasem kereste a hangos sikert.`
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap