Egy új Picassót mutat be a bécsi Albertina
2010. szeptember 22. 09:03 MTI
Picasso politikai jelentőségét állítja a Picasso: Béke és szabadság című nagy kiállítása középpontjába a bécsi Albertina múzeum.
Korábban
"A művészről kialakult, de megrekedt diskurzust szeretnénk ezzel új irányba terelni" - mondta el Christoph Grunenberg, a kiállítás egyik kurátora, a Tate Liverpool igazgatója. A brit intézményben tavasszal és nyáron lesz látható a tárlat, amely a népszerű festő kereken kétszáz művét mutatja be. A kiállítás létrejöttéhez hatvan nemzetközi adományozó járult hozzá, akik kölcsönadták a tulajdonukban lévő festményeket.
A tárlaton Pablo Picasso (1881-1973) bemutatott képei mellett fekete-fehér fotók emlékeztetnek az alkotások háttereként szolgáló aktuális eseményekre - a Franco-diktatúrára, a kubai válságra, az algériai, vietnámi és koreai háborúkra. "Picasso mindig érzékenyen reagált a közvetlen globális krízisekre, de nem illusztrálta őket, hanem a mitikus múltba vagy az állatvilágba helyezte át a történéseket" - fejtette ki Klaus Albrecht Schröder, az Albertina igazgatója.
A kiállításra látogatókat a Felszabadulás kakasa című kép fogadja, amelyet Picasso 1944-ben Franciaország német megszállás alóli felszabadulására reagálva festett. A galamb híres motívuma is többször felbukkan a tárlaton. További különleges kiállítási tárgyak a New York-i Museum of Modern Artból (MoMA) származó Morgue (Halottasház) című kép, valamint Picasso talán legismertebb politikai témájú festménye, a Guernica. Utóbbit a festő 1937-ben, az azonos nevű baszk város németek általi lebombázására adott reakcióként készítette.
A kiállítás 2011. január 6-ig látható az Albertinában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.