2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Richter Gedeon az év történelmi üzletembere

2010. szeptember 22. 09:28

Richter Gedeont, a magyar gyógyszeripar és a Richter gyógyszergyár megalapítóját választotta az év történelmi üzletemberének a Menedzserek Országos Szövetsége - számolt be róla az mta.hu.

Az első alkalommal odaítélt kitüntető elismerést Pálinkás József, az Akadémia elnöke, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, valamint Chikán Attila akadémikus jelenlétében adta át Bogsch Eriknek a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatójának a szervezet elnöke, Takács János.

"Ha történelmi személyiségekről emlékezünk meg, róluk gondolkodunk, akkor ebben a házban jó helyen vagyunk" – kezdte beszédét az Akadémia elnöke az általa vezetett intézmény székházában tartott rendezvényen. "Az Akadémia épülete is egy olyan történelmi személyiségre emlékeztet, aki nem azt kérdezte, hogy mit kap a hazától, hanem arra törekedett, hogy ő adjon a hazának" – mondta Pálinkás József, hozzátéve: azok az iparosok, kereskedők, mérnökök, tudósok, akiknek alkotásai nagy mértékben hozzájárultak Magyarország fejlődéséhez, igazi történelmi személyiségek. Az MTA elnöke reményét fejezte ki, hogy a hagyományteremtő konferencia ráirányítja a figyelmet azokra a vállalatalapító iparosokra, akik tudásuk és elkötelezettségük révén képesek olyan cégek létrehozására, amelyek a magyar gazdaság erejét adják.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra mutatott rá, hogy Magyarországon száz évvel ezelőtt, az első iparosodás korszakában, 1863 és 1914 között megnyolcszorozódott az ipari termelés. Ekkor, 1901-ben indult útjára Richter Gedeon vállalkozása is, amely mára a kutatás-fejlesztés terén Európa első ötven vállalata között van, a magyarországi cégek sorában pedig az élen áll.

A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az emléktábla átvétele előtt felidézte a vállalat megalapításának körülményeit. Mint Bogsch Erik elmondta, Richter Gedeon 1901-ben, 29 évesen hozta létre Budapesten, az Üllői úton ma is működő Sas gyógyszertárat, amelynek alagsorában vegyészeti kísérleti laboratóriumot létesített. A később Kőbányára költöző üzem számos sikert ért el, egyik terméke az 1929-es barcelonai világkiállítás nagydíjasa volt.

A Menedzserek Országos Szövetsége 2010-től kezdődően hagyományteremtő szándékkal kíván megemlékezni a történelmi jelentőségű magyar vállalatvezetőkről, üzletemberekről, menedzserekről. Azokról a személyiségekről, akiknek tevékenysége a társadalomra és a gazdaságra máig tartó hatást gyakorolt. Az évente megrendezendő eseménysorozathoz egy emlékdíj kapcsolódik.

Az MTA.hu cikke

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár